Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
324.89
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Dublin, 2018. július 19.2018. július 12-én a dublini repülőtéren készített kép a Ryanair ír diszkont légitársaság egyik leszálló repülőgépéről. A Reuters értesülései szerint július 25-én és 26-án több mint 600 járatát törli az ír fapados légitársaság, mert alkalmazottai egy jelentős része sztrájkot kezdeményezett a silány munkakörülmények és a cég kicsinyessége miatt.  A hírügynökség szerint elsősorban belga, portugál és spanyol légiutas-kísérők tervezik a sztrájkot, ami miatt a Ryanair elővigyázatosságból járatai 12 százalékát törölte a menetrendből. A lépés mintegy 50 ezer utast érint. (MTI/EPA)
Nyitókép: MTI/EPA

Ez mély ütés lehet a Ryanairnek

A bér- és kerozinköltség jelentős emelkedése miatt 68 millió eurós üzemi veszteséget jelentett a csoport a december 31-ével végződött harmadik pénzügyi negyedévéről

A légitársaság a honlapján hétfőn közzétett eredmény-kimutatása szerint 1,5 milliárd euró bevételre tett szert a tavaly október-decemberi időszakban, 12 százalékkal többre, mint egy évvel korábban. A költségszint ugyanakkor 30 százalékkal emelkedett és 1,6 milliárd eurót tett ki.

A növekedés oka, hogy a szakszervezetekkel aláírt bérmegállapodások miatt a bérköltség 32 százalékkal nőtt, a kerozin pedig a világpiaci ár változása miatt 31 százalékkal többe került, mint egy évvel korábban.

Üzemi szinten így a Ryanair és a Lauda alkotta csoport 68 millió eurós veszteséget termelt az egy évvel korábbi 126 milliós nyereség után,

az adózott eredmény pedig csoportszinten 66,1 millió euró veszteséget mutatott. Egy évvel korábban még 105 milliós nyereségről adtak számot ugyanebben az időszakban.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×