Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.62
bux:
146039.47
2026. november 3. kedd Győző

Váratlan fordulat a Huawei lengyel kémkedési ügyében

A Huawei felbontotta a Lengyelországban kémkedéssel vádolt alkalmazottjának munkaszerződését

A Huawei kínai informatikai és mobil távközlési konszern bejelentette szombaton, hogy felbontotta annak az alkalmazottjának a munkaszerződését, akit őrizetbe vettek Lengyelországban kémkedés gyanújával.

A Huawei közleményében leszögezi, hogy

az illető cselekedeteinek semmi közük sincsen a céghez,

és azért bontotta fel a munkaszerződést, mert az eset árthat a vállalat megítélésének.

A lengyel hatóságok pénteken jelentették be, hogy kémkedés miatt őrizetbe vettek egy kínai állampolgárt és egy lengyel férfit, és három hónapra előzetes letartóztatásba helyezték őket. Maciej Wasik, a lengyel titkosszolgálatokat felügyelő miniszterhelyettes aznap közölte, hogy a kínai férfi egy nagy elektronikai cég által alkalmazott üzletember, a lengyel pedig "a kiberkereskedelem köreiben ismert személy". A lengyel média értesülései szerint az őrizetbe vett kínai férfi a Huawei lengyelországi részlegének egyik igazgatója, a lengyel gyanúsított pedig 2011-ig a lengyel belbiztonsági hivatal (ABW) tisztje volt.

Tevékenységükért tíz évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A gyanúsítottak nem ismerték be bűnösségüket, és elutasították, hogy vallomást tegyenek.

A Huawei az utóbbi időben Csehországban is kiváltotta a titkosszolgálatok érdeklődését, ahol biztonsági kockázatnak minősítették a kínai cég technológiáit, és ilyen értelmű figyelmeztetést adtak ki használatukkal kapcsolatban. December 7-én Andrus Ansip, az Európai Bizottság digitális egységes piacért felelős biztosa is úgy nyilatkozott, hogy az EU-nak aggódnia kell a Huawei és más kínai technológiai cégek miatt, mert azok kockázatot hordoznak az unió iparára és biztonságára nézve. Ezt az állítást a Huawei következetesen visszautasítja.

Az amerikai kormány tavaly novemberben a Huawei gyártotta eszközök használatának elkerülésére kérte az Egyesült Államok szövetségeseit, december 6-án pedig az amerikai hatóságok kérésére Kanadában letartóztatták Meng Van-csout, a Huawei globális pénzügyi igazgatóját, az óriásvállalat alapítójának lányát. A kényszerintézkedés az Irán ellen bevezetett amerikai szankciók megsértésével hozható összefüggésbe. A letartóztatás heves tiltakozást váltott ki Peking részéről, és vélhetően megtorlásként őrizetbe vettek Kínában két kanadai állampolgárt.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×