Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
325.83
bux:
145936.18
2026. november 3. kedd Győző

Kanadában letartóztatták a Huawei globális pénzügyi igazgatóját

Az amerikai hatóságok kérésére Kanadában letartóztatták a Huawei globális pénzügyi igazgatóját, Meng Van-csóut, a kínai távközlési óriásvállalat alapítójának lányát. Sajtóértesülések szerint a kényszerintézkedés az Irán ellen bevezetett amerikai szankciók megsértésével hozható összefüggésbe.

A szombati vancouveri letartóztatásról a kanadai sajtóban csak szerdán jelentek meg hírek.

Meng letartóztatását megerősítette a vállalat és a kanadai igazságügyi minisztérium is, de sem a cég, sem a tárca nem közölte, hogy az amerikai hatóságok mit rónak a terhére. A kanadai hatóságok megkezdik a kiadatási eljárást. Meng pénteken áll bíróság elé, amely eldönti, hogy szabadlábra helyezhető-e óvadék ellenében.

Peking kanadai nagykövetsége hevesen tiltakozott a letartóztatás miatt, és mert a hatóságok szerintük megsértették Meng emberi jogait. Követelték a pénzügyi igazgató azonnali szabadon engedését, kijelentve, hogy nem sértette meg sem a kanadai, sem az amerikai törvényeket. A Huawei is azt közölte, nem tud róla, hogy Meng bűncselekményt követett volna el.

Hírügynökségek már áprilisban közöltek híreket arról, hogy az amerikai hatóságok vizsgálatot indítottak a Huawei, a világ egyik legnagyobb távközlési elektronikus eszközöket gyártó cége ellen, mert feltehetően amerikai gyártmányú cikkeket szállított Iránnak és más országoknak, megsértve az amerikai export- és szankciós törvényeket.

Donald Trump amerikai elnök május 8-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok kivonul az iráni atomprogram korlátozásáról 2015-ben megkötött nemzetközi megállapodásból, azzal az indokkal, hogy az amerikai kormány megítélése szerint Irán kijátssza az egyezményt. A megállapodás értelmében Irán lemondott az urándúsításról, és ennek fejében a nemzetközi közösség beleegyezett a korábban életbe léptetett büntetőintézkedések fokozatos feloldásába. Washington azonban a megállapodás felmondásával egy időben a szankciók újbóli bevezetéséről is döntött. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint Teherán betartja a megállapodást.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Bombafenyegetések egész sora rázta meg Európát, repülőgépeket irányítottak át, repülőteret zártak le

Bombafenyegetések egész sora rázta meg Európát, repülőgépeket irányítottak át, repülőteret zártak le

Bombafenyegetések sorozata okozott fennakadásokat az európai légi közlekedésben hétfőn és kedden. Lengyelországban, Bulgáriában, Spanyolországban és Magyarországon is biztonsági intézkedéseket kellett elrendelni, több utasszállító gépet más repülőtérre irányítottak, az egyik varsói repülőteret pedig ideiglenesen lezárták. A fenyegetések miatt több száz utas utazása szakadt meg, a hatóságok azonban az eddig ellenőrzött repülőgépeken nem találtak robbanószerkezetet. Egyelőre az sem világos, hogy a különböző országokban történt incidensek összefüggnek-e egymással.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×