Infostart.hu
eur:
360.32
usd:
309.03
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Taroltak a függetlenek, erősödött a Magyar Közösség Pártja Szlovákiában

A független, pártonkívüli jelöltek előretörését és a legnagyobb kormánypárt, az Irány gyengülését hozta a szlovákiai helyhatósági választás, amelynek összesített nem hivatalos végeredményei szerint a Magyar Közösség Pártjának (MKP) és a Most-Híd vegyes pártnak is több polgármestere és önkormányzati képviselője lesz a négy évvel ezelőtti választás eredményeihez képest.

Az ország történelmének hetedik helyhatósági választásán a szavazásra jogosultak 48,67 százaléka vett részt, ami néhány tized százalékponttal haladta meg a négy évvel ezelőtti arányt.

A közel háromezer szlovákiai település 42 százalékában győzött pártonkívüli polgármesterjelölt, ez mintegy 5 százalékponttal több, mint négy évvel ezelőtt. Önkormányzati képviselőkből is több lesz a független, de arányuk alacsonyabb a polgármesterekhez képest.

Érezhetően gyengültek a legnagyobb szlovák kormánypárt, az Irány (Smer) pozíciói. Míg négy évvel ezelőtt a megválasztott polgármesterek közel harminc százalékát tudhatták magukénak, most csak alig több mint húsz százalékot szereztek meg. Hasonló arányban csökkent a párt önkormányzati képviselőinek száma is.

Az ország déli régióiban jól szerepeltek a magyar jelöltek, így a három megyében induló Magyar Közösség Pártjának több polgármestere és önkormányzati képviselője lesz mint négy évvel korábban.

Az MKP a korábbi 107-ről 116-ra növelte polgármesterei számát, önkormányzati képviselőik száma pedig mintegy százzal, közel 1250-re nőtt.

"Kevesebből sikerült többet teljesítenünk, hiszen négy éve 341 polgármesterjelöltünk volt, most pedig 309" - mondta az MTI-nek Menyhárt József, az MKP elnöke, aki egyértelmű sikernek értékelte az általuk elért eredményt, amivel - mint mondta - a párt megmutatta regionális erejét.

"A választók megmutatták, hogy az MKP-t nem leírni, hanem megtartani kell"

- hangsúlyozta Menyhárt József. Rámutatott: a magyarok lakta régióban több jelentősnek számító városban sikerült jobb eredményeket elérni és többséget szerezni, így például a Csallóköz központjának számító Dunaszerdahelyen is.

A négy évvel ezelőttinél több polgármesteri és önkormányzati képviselői mandátumot sikerült szereznie a kizárólag szlovák lakosságú megyékben is jelölteket állító Most-Hídnak is. Így a vegyes pártnak a nem hivatalos végeredmények szerint 127 polgármestere és 915 önkormányzati képviselője lesz.

Jakab Elemér, a Most-Híd önkormányzati tanácsának elnöke az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: a pártnak sikerült túlteljesítenie célkitűzéseiket.

"Az eredményekkel soha nem lehetünk elégedettek, de alázattal tudomásul vesszük azokat, és remélem, hogy a következő önkormányzati választásokon ezeket az eredményeket még növelni tudjuk" - jelentette ki Jakab Elemér.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×