Infostart.hu
eur:
380.33
usd:
321.98
bux:
130277.16
2026. február 3. kedd Balázs

Elfogyott a kifutópálya a Boeing alól

Alig tíz perccel a felszállás után kényszerleszállást kellett végrehajtania a guayana-i Georgetownban egy Boeing 757-es utasszállító gépnek, amely a manőver közben túlfutott a kifutópályán.

A Fly Jamaica Airways Torontóba tartó járatán 118 utas és nyolcfős személyzet tartózkodott. A repülőgépben tíz perccel az indulást követően hidraulikai hiba lépett fel, így vissza kellett térnie a légikikötőbe, de túlfutott a leszállópályán. A manőver során hatan megsérültek, kórházba kerültek, de sajtóhírek szerint egyikük sincs életveszélyben. A repülőgépen guyanai, jamaicai, amerikai, kanadai, pakisztáni és trinidadi állampolgárok utaztak.

A Jamaica Observer beszámolója szerint a guyanai biztonsági erők elkerítették a baleset helyszínét, hogy a nyomozók megkezdhessék a vizsgálatot. A helyi hatóságok értesítették az amerikai közlekedésbiztonsági szolgálatot.

Felvételek tanúsága szerint a Fly Jamaica járata átszakította a repülőtér kerítését, és egy homokpadka állította meg. A Boeing 757-200-as típusú repülőgépben jelentős károk keletkeztek. Médiaértesülések szerint landolás közben a repülő fékje felmondta a szolgálatot.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Iránban nem lehet semmit elérni pusztán légi csapásokkal

Szakértő: Iránban nem lehet semmit elérni pusztán légi csapásokkal

Irán egyrészt hajlandó tárgyalni, másrészt kemény visszavágással fenyegeti az Egyesült Államokat, amennyiben háborút kezdeményez – ennek kapcsán kérdezte az InfoRádió N. Rózsa Erzsébetet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárát, a Világgazdasági Intézet munkatársát.

Szlovákiában már a legmagasabb kormányköröket is elérte az Epstein-botrány

Egyre több szlovákiai vonatkozás kerül napvilágra a Jeffrey Epstein amerikai pénzemberhez és elítélt szexuális bűnelkövetőhöz kapcsolódó, nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumokból. Az ügy politikai hullámokat is vetett Pozsonyban: lemondott Robert Fico miniszterelnök egyik tanácsadója, és az ellenzék további magyarázatokat követel.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások befolyásolják a tőzsdei hangulatot. A befektetők többek között a nemesfémekre figyelhetnek ma is: pénteken hatalmas zuhanást láthattunk az aranynál és az ezüstnél is, tegnap is nagyon szélesek voltak a kilengések és a megnövekedett volatilitás vélhetően velünk marad még egy darabig. Ami a konkrét tőzsdei kilátásokat illeti: Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában is emelkedés jöhet a tőzsdéken. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×