Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
316.28
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Pozsony, 2018. március 16.Robert Fico szlovák miniszterelnök lemondását ünneplik tüntetők, akik Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró és élettársa, Martina Kusnirová meggyilkolásának alapos kivizsgálását követelik Pozsonyban 2018. március 16-án. A felirat jelentése: mindannyian Janért. (MTI/EPA/Christian Bruna)
Nyitókép: CHRISTIAN BRUNA

Hetvenezer euróért ölték meg a szlovák újságírót

Megvan az egyik megrendelő és a végrehajtó, és az is kiderült, hogy Ján Kuciak menyasszonyának meggyilkolása nem szerepelt a megbízásban.

Előzetes letartóztatásban marad Szlovákiában a Ján Kuciak-gyilkosság négy gyanúsítottja. Erről vasárnap döntött a besztercebányai Specializált Büntetőbíróság. A legfrissebb információk szerint a megrendelő 70 ezer eurót fizetett az oknyomozó újságíró likvidálásáért.

Tomáš Sz., Miroslav M., Zoltán A. és Alena Zs. a bírói indoklás szerint azért maradnak rács mögött, mert

fennáll a szökés veszélye, illetve további bűncselekmények és a szabadlábon lévő tanúk befolyásolásának lehetősége is.

Zoltán A. kivételével a másik három gyanúsított fellebbezett a döntés ellen, a fellebbezésről a napokban dönt a Legfelsőbb Bíróság.

A kettős gyilkosság ügyében folyó nyomozás állásáról hétfőn délben sajtótájékoztatót tartottak az illetékes bűnüldözési szervek. Jaromír Cižnár főügyész, Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány, valamint a speciális ügyészség ügyészei egyebek mellett elmondták, hogy nagyon erős bizonyítékaik vannak a gyanúsítottakkal szemben, de még messze vannak attól, hogy elítéljék a tetteseket. A sajtó azt is megtudta, hogy

a gyilkos 50 ezer eurót kapott készpénzben a gyilkosság elkövetéséért, és megígérték neki egy 20 ezer eurós adósság elengedését.

A rendőrség információi szerint

a megrendelés csak egy személyre, Ján Kuciakra vonatkozott, menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolására nem.

Hogy ki a februárban elkövetett gyilkosság tényleges megrendelője, az egyelőre nem derült ki, és a gyilkos fegyvert sem találták még meg. Arra a kérdésre, hogy a vádlottak korábban ismerték-e egymást, az ügyész nem válaszolt.

Jaromír Čižnár főügyész a politikusok felelősségét is megemlítette, hangsúlyozva, hogy ne nyilatkozzanak, és ne ítélkezzenek a gyilkossággal kapcsolatban, mert az nem segíti a nyomozást. Ezzel megerősítette azt is, hogy a négy személlyel még nem végleges a gyanúsítottak köre. Noha a sajtótájékoztatón nagyon kevés konkrétumot árultak el, annyit elmondtak, hogy

a tolmács Alena Zs. volt a megrendelő és Sz. Tamás a végrehajtó. A két másik gyanúsított közvetítőként és sofőrként vett rész a bűncselekményben.

Egyikük hajlandóságot mutatott az együttműködésre.

A felderítőakcióban 150 rendőr vett részt, köztük az Europol munkatársai. Lefoglaltak két lőfegyvert, hangtompítót és lőszereket, valamint három autót. A főügyész úgy értékelte a helyzetet, hogy „egyelőre a túlértékelt optimizmusnak nincs helye, de nagy a valószínűsége, hogy sikerül lezárni az ügyet”.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×