Infostart.hu
eur:
375.4
usd:
317.79
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina

Elveszett tartályhajóra bukkantak – kalóztámadásra utaló jelek

Megtalálták csütörtökön a Nyugat-Afrika előtti vizeken azt a panamai felségjelű tartályhajót, amely Gabon partjainál tűnt el augusztus 14-én 17 georgiai és két orosz tengerésszel a fedélzetén - jelentette péntekre virradóra a georgiai sajtó.

A hajót a gaboni Owendo kikötőjébe vontatták, ugyanakkor a legénység állapotáról, illetve arról, hogy a jármű miért nem reagált a kapcsolatteremtési kísérletekre, egyelőre nincsenek értesülések. A görög Lotus Shipping társaság érdekeltségébe tartozó, 2006-ban épített Pantelena nevű, 121 méter hosszú tartályhajó hétezer tonna üzemanyagot szállított. Az Interfax orosz hírügynökség értesülései szerint amerikai műholdak segítségével találták meg a Pantelenát.

Egy gaboni katonai forrás korábban elmondta:

a Pantelenának kikapcsolták a jelzőrendszerét, ami a kalózok jellegzetes módszere.

A térségben kalózok garázdálkodnak a nemzetközi tengerészeti hivatal (IMB) szerint.

Nevük elhallgatását kérő tengerészek, aki a kérdéses időben Libreville és Port Gentil között hajóztak, azt mondták, fogtak egy vészjelzést, és erről értesítették is a gaboni haditengerészetet.

A szomáliai kalózok főbb csoportjainak felszámolását követően a tengeri bűnözés súlypontja a Guineai-öböl térségére helyeződött át Afrikában. Az idei év kezdete óta 107 incidenst regisztráltak, ebből négy esetben kalózok foglaltak el egy hajót, 25-ben pedig matrózokat hurcoltak el a járművek fedélzetéről.

Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Tojáshéjakon lépdelnek Brüsszelben a magyar választások miatt, politikai alkut köthetnek Orbán Viktorral

Tojáshéjakon lépdelnek Brüsszelben a magyar választások miatt, politikai alkut köthetnek Orbán Viktorral

Keménykedés helyett az Európai Unió vezetői politikai megoldást keresnek arra, hogy Orbán Viktor visszavonja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel és a 20. szankciós csomag blokkolását, miközben elkerülnék a nyílt jogi konfliktust a magyar miniszterelnökkel – értesült a Politico több uniós diplomatától. A magyar kormány a Barátság kőolajvezeték helyreállításához köti a vétó feladását, noha a közös hitelfelvétel megerősített együttműködéssel már átment a tagállamokon, és Budapest nem is vesz részt a finanszírozásban. Brüsszelben ezért egy, az olajszállítás újraindítását rögzítő politikai nyilatkozat lehetőségét vizsgálják, miközben Ukrajna pénzügyi tartalékai a becslések szerint áprilisra kimerülhetnek, Magyarországon pedig ugyanebben a hónapban választásokat tartanak, ami még kényesebbé teszi a vitát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×