Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Izrael lelőtt egy szíriai vadászgépet a Golán-fennsík felett

Izrael lelőtt egy szíriai vadászgépet a Golán-fennsík felett kedden - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja a ynet.

Az izraeli hadsereg szóvivőjének közlése szerint a Szuhoj gyártmányú vadászrepülő két kilométer mélyen berepült Izrael területére. Az izraeli légierő követte, majd két Patriot gyártmányú amerikai rakétával lelőtte. A vadászrepülő Szíria területén, a Jarmuk folyó völgyében zuhant le.

A SANA szíriai állam hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a lelövés pillanatában a gép szíriai légtérben repült, és nem az Izrael által annektált fennsík felett.

Ellentmondásos információk a pilóták sorsáról

A Háárec című izraeli újság honlapja szerint a döntést a szíriai vadászrepülő kilövéséről egy perc és húsz másodperc alatt hozták meg, miután már nyolcszáz métert megtett izraeli terület fölött, és amikor a Patriot rakéta elérte, már ismét Szíria fölött repült. A két pilótának sikerült időben katapultálnia, és szíriai területen értek földet.

A Sky News Arabia úgy értesült, hogy az eltalált vadászgép délnyugat Szíriában, az Iszlám Állam ellenőrzése alatt tartott Jarmuk völgyben zuhant le, és az egyik pilóta életét vesztette, míg társának hollétéről nem tudnak.

2014-ben történt ilyen legutóbb

Az izraeli hadsereg légvédelmi egységei kedd reggel óta a Szírián belül zajló légi hadműveletek fokozódását észlelték, és minden eshetőségre felkészültek, hogy megvédjék az 1974-ben elfogadott tűzszüneti vonalakat Izrael és Szíria között.

Izraelben a Golán-fennsíkon és a Jordán völgyben megszólaltak a légvédelmi szirénák, de később a polgári védelmi hatóságok megnyugtatták a civil lakosságot, és arra kértek mindenkit, hogy folytassa mindennapi tevékenységét.

1985 óta második alkalommal lőtt le Izrael szíriai katonai vadászgépet. Legutóbb 2014-ben történt hasonló esemény, akkor egy izraeli légtérbe behatoló Szuhoj 24-est lőttek ki az izraeli rakéták - emlékeztetett a Háárec című újság honlapja.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×