Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
325.41
bux:
143643.6
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Pxhere

Újabb lépés a kereskedelmi háborúban: Kína is bekeményített

Kína július 6-tól 34 milliárd dollár értékű amerikai importtermékre vet ki vámot, válaszul a kínai termékeket sújtó amerikai döntésre - mondta el egy név nélkül nyilatkozó kínai forrás a Reuters hírügynökségnek szerdán. A legsúlyosabb csapás az USA gazdaságának a kínai szójabab-vásárlások elmaradása lehet.

Donald Trump amerikai elnök június 15-én jelentette be, hogy az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki összesen 50 milliárd dollár értékű Kínából importált csúcstechnológiás termékre július 6-tól.

Donald Trump bejelentésére Kína már júniusban jelezte, hogy az amerikai döntéssel megegyező válaszlépést tesznek, szintén július 6-tól.

Először 34 milliárd dollárnyi amerikai termékre vetnek ki 25 százalékos vámot, majd ezt fokozatosan összesen 50 milliárd dollárnyi termékre terjesztik ki.

Amikor Donald Trump bejelentette a kínai termékek vámjára vonatkozó döntését, a kínai kereskedelmi minisztérium azt közölte, hogy "Kína nyilvánvalóan nem kíván kereskedelmi háborúba bocsátkozni, de az Egyesült Államok ezen rövidlátó, kártékony és rosszindulatú viselkedése miatt kénytelen erős válaszlépéseket tenni és határozottan megvédeni nemzeti érdekeit".

Az időeltolódás miatt Kína 12 órával korábban lépteti életbe az importvámot, mint az Egyesült Államok.

Kína a tervek szerint 106 termékre vet ki 25 százalékos pótlólagos importvámot, amelyek között

olyan mezőgazdasági cikkek is szerepelnek, mint a szójabab, a kukorica, a marhahús, a narancslé és a dohány, illetve a listán vegyi anyagok mellett gépjárművek,

valamint 15 és 45 tonna közötti önsúlyú repülőgépek is vannak.

A szójababra kivetett vám különösen érzékenyen érinti az amerikai termelőket, úgy tudni ugyanis, hogy a kínai vállalatok le fogják mondani az eddig tervezett amerikai vásárlásaik nagy részét. A híradások arról is szólnak, hogy a kínai cégek például Brazíliából pótolják a kieső szójabab-szállítmányokat, április óta jelentősen megnövelték vásárlásaikat a dél-amerikai országból. Kína a világ legnagyobb szójaimportőre.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×