Infostart.hu
eur:
380.22
usd:
321.53
bux:
125733.91
2026. február 23. hétfő Alfréd

Szükségállapotot hirdettek Lettországban

A tartós szárazság okoz súlyos gondokat a balti országban.

Janis Duklavs mezőgazdasági miniszter közölte, hogy a kormány rendelkezése mindenekelőtt a földműveseket hivatott védeni a hitelezők követeléseitől, a veszteségek megtérítését azonban nem vállalja magára az állam. A tárcavezető arra kérte az Európai Bizottságot, hogy a mezőgazdasági támogatásokat a szokásosnál korábban folyósítsa - írja az Origo.

Duklavs szerint egyelőre még folyik a veszteségek felmérése, de az előrejelzések szerint egyes térségekben a termés 20-30 százaléka elveszett, s ezért 25 község fordult a tárcához a szükségállapot elrendelését kérve. A május óta tartó szárazság leginkább a nyugati fekvésű Kurzeme régiót sújtja. Egy helyi földműves elmondta, hogy miközben tavaly túl sok eső esett, ami miatt árvizek is voltak, az idén fordított a helyzet, egyes helyeken április óta nem volt csapadék, sok szántóföld kiszáradt.

Címlapról ajánljuk

Döntött az Energiabiztonsági Tanács, amelyet a kormányfő hívott össze

Szijjártó Péter szerint az Orbán Viktor által összehívott Energetikai Tanács ülésén világossá vált: Ukrajna nem indítja újra a Barátság vezetéken érkező kőolajszállítást, amit Budapest politikai zsarolásnak tekint.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×