Infostart.hu
eur:
365.48
usd:
321.22
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Feladta magát Harvey Weinstein

Nemi erőszak, szexuális bántalmazás és más bűncselekmények miatt letartóztatták Harvey Weinstein producert - jelentette be a New York-i rendőrség.

Az egykori filmmogul péntek reggel feladta magát a New York-i rendőrségen, egy manhattani bíróság még a nap folyamán hivatalosan vádat emel ellene.

A rendőrség közleménye szerint Weinsteint két nő sérelmére elkövetett nemi erőszakkal, szexuális zaklatással, erőszakos nemi közösüléssel és szexuális bűncselekménnyel fogják megvádolni.

A közlemény nem nevezte meg az áldozatokat.

Több mint 70 nő vádolta meg a Miramax filmstúdió és a Weinstein-vállalat társalapítóját nemi erőszakkal, szexuális zaklatással 2017 októbere óta, amikor a The New York Times és a The New Yorker amerikai napilapok feltárták a producer zaklatási ügyeit.

A botrány kirobbanása után Harvey Weinsteint eltávolították a cég éléről, az amerikai filmakadémia pedig megvonta tőle a tagságot. A bukott filmmogul ellen New Yorkban, Los Angelesben és Londonban is rendőrségi vizsgálat folyik a bejelentések alapján.

A 66 éves Weinstein helytelen szexuális viselkedését elismerte, de következetesen tagadja, hogy valaha közös megegyezés nélküli nemi aktusban vett volna részt.

A hóna alatt könyvekkel a rendőrségre érkező Weinstein erőltetetten elmosolyodott a fotóriporterek és újságírók hada előtt. Percekkel később megbilincselve átszállították őt egy manhattani bíróságra, ahol ismertetik a vádakat, és az óvadék ellenében való szabadlábra helyezés feltételeit.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×