Infostart.hu
eur:
362.27
usd:
316.85
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

Újabb Nobel-gondok

Leállította a stockholmi kikötőbe tervezett új Nobel Központ építését egy svéd bíróság arra hivatkozva, hogy az épület károsítaná a kulturális örökségi helyszínt, zavarná a környező ingatlanok tulajdonosait és a megközelítése sem megoldott.

A Nobel Központot Stockholm festői régi kikötőjébe tervezték azzal a céllal, hogy új helyszínt biztosítsanak a Nobel-díjak átadásának, a ceremóniát ugyanis eddig a város koncerttermében rendezték.

A Svéd Földügyi és Környezetvédelmi Bíróság azonban kedden úgy határozott, hogy nem engedélyezi az építkezést, amelyet két olyan jelenős svéd befektető finanszíroz, mint a Hennes & Mauritz (H&M) kereskedőóriás és a Wallenberg család.

A Nobel Központot nemcsak a díjátadó helyszínének szánták, hanem kiállításokat és szemináriumokat is szerveznének benne. A központ Stockholm legismertebb, történelmi épületei között emelkedne. A tervet a főváros tanácsa is elfogadta az után, hogy az eredeti terv léptékét mérsékelték.

Az épület eredeti nagysága ellen a svéd Warren Buffettként emlegetett Fredrik Lundberg üzletember emelt kifogást, mondván rontja a tengeri panorámát közeli irodáiból, és csökkenti a szomszédos százéves ingatlanok értékét.

Korábban a tervezett központ egy másik szomszédja, a stockholmi Nemzeti Múzeum és XVI. Károly Gusztáv svéd király is bírálta az építkezést.

Az új Nobel Központ építője, tulajdonosa és üzemeltetője, a Nobelhuset AB igazgatója, Ylva Lageson a keddi döntés után elmondta: csalódottak az ítélet miatt, de remélik, hogy a központ mindazonáltal felépül.

"A Nobel Központ fontos projekt, amelynek nagy kulturális és gazdasági jelentősége van az egész stockholmi régióban" - fogalmazott Jan Valeskog, a városi tanács építési ügyekben illetékes tagja, és hangsúlyozta, hogy a főváros fellebbezést nyújt be az ítélet ellen.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Tisza-kormány: rendkívüli bejelentést ígér Magyar Péter

Tisza-kormány: rendkívüli bejelentést ígér Magyar Péter

A Tisza-frakció egyhangúlag elutasította Baka András köztársasági elnök legfőbb ügyészi jelöltjét, Szathmáry Zoltánt, és új jelölt állítására kérte fel az államfőt. A háttérben vélhetően az áll, hogy Szathmáry testvére gyanúsítottként érintett az úgynevezett aranykonvoj-ügyben. Török Gábor politikai elemző úgy értékelte a helyzetet, hogy máris "eljött Baka András első szuverenitási tesztje", az államfő pedig úgy tűnik, hogy felvette a kesztyűt, ugyanis délután megerősítette, hogy ragaszkodik korábbi jelöléséhez. A keddi napon az Országgyűlés is több fontos törvénymódosítást fogadott el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×