Infostart.hu
eur:
374.92
usd:
317.52
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza

Elmaradhat a csúcstalálkozó

Donald Trump amerikai elnök azt mondta, hogy bár a Fehér Ház folytatja a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tervezett találkozójának előkészítését, készen áll arra, hogy lemondja vagy elhalassza azt, ha bizonyos feltételek nem teljesülnek.

Az elnök a Mun Dzse In dél-koreai államfővel tartandó találkozója előtt, a Fehér Ház Ovális irodájában beszélt erről újságíróknak kedden.

"Ha nem történik meg, akkor talán később kerül rá sor, lehet, hogy június 12-én nem sikerül megtartani"

- utalt Donald Trump a június 12-re, Szingapúrba tervezett találkozóra. Majd újságírói kérdésekre válaszolva kétszer is megismételte korábban hangoztatott álláspontját: Észak-Korea atomfegyver-mentesítésével Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nagyobb biztonságban, országa pedig nagyobb jólétben lenne.

Phenjan pár nappal ezelőtt jelezte: amennyiben a csúcstalálkozón csupán "egyoldalú atomfegyver-mentesítésről" lenne szó, a találkozót akár le is mondhatják. Trump erre így reagált az újságíróknak: senkit nem hibáztat, de "nem boldog" az észak-koreai álláspont megváltozásától. Megállapította, hogy ez a változás Kim Dzsong Un és Hszi Csin-ping kínai elnök második találkozója után történt. Az amerikai elnök "világszínvonalú pókerjátékosnak" nevezte a kínai elnököt.

A sajtóval tartott találkozón jelen volt Mun Dzse In dél-koreai elnök is, aki kedden reggel megbeszélést folytatott Mike Pompeo külügyminiszterrel és John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadóval. Mun elnök az újságíróknak reményét fejezte ki, hogy a találkozó - amelyet "történelminek" nevezett - megtartható. "Azért, mert voltak a múltban kudarcaink, nem kell pesszimistáknak lennünk a jövőt illetően" - fogalmazott, dicsérve egyúttal az amerikai elnök erőfeszítéseit. Amint mondta: Donald Trumpnak "drámaian pozitív" változásokat sikerült elérnie Észak-Koreával.

"Talán egy napon látogatást tehetek majd egy egységes Koreában" - tette hozzá Trump. Ugyanakkor leszögezte: pillanatnyilag "két sikeres Koreában" gondolkodik, Észak- és Dél-Korea szerinte két ország marad, és egy napon majd Phenjan és Szöul dönti el, hogy tárgyaljon-e a két ország egyesítéséről.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×