Infostart.hu
eur:
376.35
usd:
319.2
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Szöul, 2018. április 18.Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőről, a kommunista Koreai Munkapárt első titkáráról (j) és az amerikai külügyminiszteri posztra jelölt Mike Pompeóról, a Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA igazgatójáról szóló híradást néznek emberek a szöuli főpályaudvar egyik kijelzőjén 2018. április 18-án. Az AP amerikai hírügynökség közleménye szerint Pompeo a közelmúltban Észak-Koreában járt és tárgyalt Kim Dzsong Unnal. Az AP szerint a CIA igazgatójának hozzávetőleg két héttel ezelőtti útja összefügghet a tervezett amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó előkészítésével. (MTI/AP/Ahn Jang Dzsun)
Nyitókép: Ahn Jang Dzsun

Az USA feloldhatja az Észak-Korea elleni szankciókat

Az észak-koreai kísérleti atomrobbantások helyszínének bezárására vonatkozó bejelentés nyomán az amerikai külügyminiszter a hétvégén már felvetette a kommunista rezsimet sújtó gazdasági szankciók feloldását.

Az Egyesült Államok feloldhatja az Észak-Korea elleni szankciókat, ha Phenjan eleget tesz az elvárásoknak – vetette fel Mike Pompeo, az Egyesült Államok külügyminisztere vasárnap a CBS egyik műsorában.

Mike Pompeo leszögezte:

amennyiben Észak-Korea beleegyezik atomfegyverprogramja teljes felszámolásába, olyan gazdasági fellendülésnek, jólétnek nézhet elébe, amely "vetekszik majd Dél-Koreáéval".

Észak-Korea külügyminisztériuma szombaton jelentette be, hogy május 23-a és 25-e között ünnepélyesen bezáratja a kísérleti atomrobbantások helyszínéül szolgáló létesítményét. Phenjan az átláthatóság jegyében dél-koreai, kínai, amerikai, brit és orosz újságírókat is meghív az eseményre.

Az atomkísérleti telepet tehát még Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök június 12-i szingapúri csúcstalálkozója előtt bezárják.

Igaz, Kínai geológusok tudomása szerint a korábbi kísérleti atomrobbantások olyan jelentősen károsították a létesítményt, hogy talán már amúgy is használhatatlan, ezt azonban Kim Dzsong Un korábban tagadta.

A KBS News dél-koreai hírtelevízió mindeközben diplomáciai forrásokra hivatkozva közölte, hogy Hszi Csin Ping kínai elnök is jelen lehet Kim Dzsong Un és Donald Trump szingapúri csúcstalálkozóján. Ez esetben együtt lenne annak a három országnak a vezetője, amelyek 1953-ban aláírták a koreai háborút lezáró fegyverszüneti megállapodást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón részletesen is elmagyarázta, miért, mikor és miért ennyi pénz járt a hazai pedagógusoknak, mint amennyit a szerdai miniszterelnöki bejelentés tartalmazott. A közlésből kiderült: csak a tanárok számára kedvező irányba tévedhet a statisztika, és 2031-ig ez így is marad.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×