Infostart.hu
eur:
377.94
usd:
319.83
bux:
129887.5
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: Pixabay.com

70 évesen mászta meg az Everestet a kétszeres végtagamputált férfi

Először sikerült meghódítania egy kétszeres végtagamputált embernek a világ legmagasabb csúcsát, a Everestet a nepáli oldalról - közölte a dél-ázsiai ország kormánya.

A turizmusért felelős nepáli minisztérium munkatársa szerint a 70 esztendős kínai férfi, Hszia Po-jü helyi idő szerint hétfő reggel 8 óra 40 perckor ért fel a Csomolungma tetejére. A sikeres csúcshódításra egy nappal azután került sor, hogy a kötelek rögzítéséért felelős csapat munkájának végeztével megnyílt az út a 2018-as tavaszi szezon összes hegymászója előtt.

A kétszeres végtagamputált kínai férfi megkapta a mászóengedélyt a nepáli kormánytól, miután az ország legfelső bírósága márciusban megakadályozta, hogy életbe lépjen az a kormányrendelet, amely megtiltotta volna az Everest megmászását vakoknak és olyanoknak, akiknek két végtagját amputálták.

Hszia korábban már négyszer próbált feljutni a világ legmagasabb csúcsára, mindkét lábát az első kísérletekor, 1975-ben veszítette el fagyás miatt. Többi próbálkozása a lavinák, a földrengések és a rossz időjárási viszonyok miatt fulladt kudarcba.

A nepáli hatóságok áprilisban 38 helyi és külföldi csoportnak adtak engedélyt arra, hogy a tavaszi szezonban megmásszák az Everestet. Az expedíciókban összesen 346 hegymászó próbálkozik a világ legmagasabb hegycsúcsának meghódításával.

A Nepál és Kína határán fekvő hegyet már több fogyatékossággal élő ember is meghódította. Az első teljesen vak hegymászó az amerikai Erik Weihenmayer volt 2001-ben, míg az első olyan ember, akinek mindkét lábát amputálták, az új-zélandi Mark Inglis volt 2006-ban, aki a tibeti oldalról ért fel a csúcsra.

A Mount Everestet legalább 5300-an - ebből tavaly 445-en - mászták meg azóta, hogy a feljegyzések szerint elsőként Edmund Hillary és segítője, Tenzing Norgay 1953-ban felért a tetejére.

A hegycsúcs megmászására április-májusban a legkedvezőbbek az időjárási feltételek.

Címlapról ajánljuk
Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság
aréna

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Mennyire pörögnek az elektromosautó-eladások Magyarországon?

Mennyire pörögnek az elektromosautó-eladások Magyarországon?

2026 januárjában 2300-nál is több elektromos autó kapott zöld rendszámot Magyarországon, ami decemberhez képest 18,5%-os visszaesést, azonban tavaly januárhoz képest 20,4%-os növekedést mutat. A Belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint a tisztán elektromos gépkocsik száma közel 103 900 volt a múlt hónap végén. Tavaly 44%-kal 101 534-re nőtt az ilyen gépjárművek száma, ami több mint tizenháromszoros növekedés 2020 januárjához és majdnem huszonháromszoros növekedés 2019 januárjához képest.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×