Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Róma, 2018. április 23.Roberto Fico, az olasz képviselőház elnöke, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa sajtótájékoztatón beszámol a Sergio Mattarella olasz államfővel tartott megbeszélése eredményéről a római államfői rezidencián, a Quirinale-palotában 2018. április 23-án. Mattarella az M5S és a balközép Demokrata Párt (PD) közti kormányalakítás lehetőségének felmérésével bízta meg Ficót. Olaszországban március 4-én tartottak választásokat, de egyetlen párt vagy pártszövetség sem szerzett többséget. (MTI/EPA/Alessandro Di Meo)
Nyitókép: Alessandro Di Meo

Bizonytalanság Olaszországban

Olaszországban a balközép Demokrata Párttal kezdhet kormányalakítási tárgyalásokat az Öt Csillag Mozgalom, miután a jobbközép koalíció legerősebb pártjával nem tudott megállapodni.

Nehéz azt megmondani, hogy létrejön-e a koalíció, mivel a baloldali Demokrata Párt egykori vezetője, Matteo Renzi nem támogatja azt, a párt másik része pedig egyetért az összefogással – mondta az InfoRádiónak a már csaknem két hónapja húzódó olasz kormányalakításról Molnár Anna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Ha sikerül a párton belül egyezségre jutni, létrejöhet a koalíció az Öt Csillag Mozgalommal – tette hozzá.

Bár a márciusi olaszországi választáson a legtöbb szavazatot a jobbközép koalíció kapta, pártok közül az Öt Csillag Mozgalom szerezte meg a legtöbb voksot – egyiknek sincs meg azonban a kormányalakításhoz elegendő mandátumszáma. Az Öt Csillag Mozgalom a jobbközép koalíció legeredményesebb pártjával, a Ligával történő sikertelen tárgyalás után a baloldal felé fordult.

A jobbközép koalíció pártjaira szavazók csalódottak lehetnek, hogy támogatottjuk nem kap szerepet a parlamentben, a baloldali szavazók azonban sokan szavaztak át az Öt Csillag Mozgalomban, így a rájuk, illetve a Demokratikus Pártra voksolók jelentős része elégedett lenne a két politikai közösség együttműködésével – véli Molnár Anna. A két párt programja között azonban jelentős különbségek vannak – jegyezte meg a szakértő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Megerősítette az iráni állami média is, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője meghalt az amerikai-izraeli légicsapásokban.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×