Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Putyin Törökországba látogat

Vlagyimir Putyin orosz államfő kedden kétnapos látogatásra érkezik Törökországba.

Az Anadolu török állami hírügynökség jelentése alapján a látogatás első napján tartják meg a török-orosz felső szintű tanács hetedik ülését, amelyen az orosz vezető Recep Tayyip Erdogan török államfővel együtt elnököl. A tanácskozáson a két fél várhatóan a kétoldalú kapcsolatokról egyeztet, egyebek között a Török Áramlat földgázvezeték építéséről, az orosz tervezésű Akkuyu atomerőműről, valamint az orosz Sz-400-as légvédelmi rendszer megvásárlásáról.

Erdogan és Putyin kedden hivatalosan leteszi az első török nukleáris erőmű alapkövét. A létesítmény helyét a dél-törökországi Mersin tartományban, a Földközi-tenger partjára jelölték ki.

Szerdán Haszan Róháni iráni elnök is Ankarába érkezik.

Hármójuk csúcstalálkozóján a tervek szerint a szíriai helyzetről értekeznek majd, azon belül is a konfliktus sújtotta ország területi egységének megőrzéséről, a kialakítandó feszültségmentesítési övezetek állapotáról, az általános tűzszünet és a politikai rendezés lehetőségeiről, valamint a terrorizmus elleni harcról. A felek előreláthatólag közös nyilatkozatot is elfogadnak.

A török elnöki hivatal tájékoztatása szerint szerdán Erdogan és Róháni négyszemközti megbeszélést is tart.

Putyin legutóbb tavaly december 11-én járt Ankarában. A szíriai tűzszünet biztosításáért felelősséget vállaló három ország vezetői utoljára tavaly november 22-én az oroszországi Szocsiban tartottak találkozót.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×