Infostart.hu
eur:
380.79
usd:
322.16
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Botrány szakította meg Törökországban a Cumhuriyet kormánykritikus lap munkatársainak perét

Botrány szakította meg hétfőn Törökországban a Cumhuriyet (Köztársaság) című kormánykritikus napilap terrorizmussal vádolt 17 vezetőjének és munkatársainak perét Isztambulban.

A hétfői meghallgatást rövid időre azért kellett megszakítani, mert Abdurrahman Orkun Dag bíró kivezettette a tárgyalóteremből Ahmet Sik oknyomozó újságírót, aki védőbeszédében az ankarai vezetést "kegyetlenségre felesküdött autoriter rezsimnek" nevezte. Sik, miután kivezették a teremből, politikai pernek minősítette az eljárást.

Murat Sabuncu főszerkesztő az incidens nyomán - tiltakozása jeléül - megtagadta, hogy a bírósághoz szóljon.

A törvényszék március 9-re napolta el a tárgyalást, azzal, hogy fenntartotta négy vádlott hatósági őrizetben tartását. A per július 24-én kezdődött, a legtöbb vádlott esetében a bíróság már korábban úgy döntött, hogy szabadlábon védekezhet az eljárás időtartama alatt, de a napilap négy munkatársa, a tizennégy hónapja raboskodó Murat Sabuncu főszerkesztő, Akin Atalay, a lap igazgatótanácsának elnöke, Ahmet Sik oknyomozó újságíró és Emre Iper, a lap könyvelője továbbra is a rácsok mögött marad.

Az isztambuli igazságügyi palota épülete előtt több tucatnyian követeltek "igazságot minden újságírónak". Egyes aktivisták a Cumhuriyet aktuális címlapját tartották fel, amelyen "Igazságot most azonnal" ("Adalet hemen simdi") volt olvasható.

A Cumhuriyet munkatársait azzal vádolják, hogy támogatják a szakadár Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), a 2016. júliusi katonai puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát, illetve a Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Front (DHKP-C) nevű szélsőbaloldali csoportot. Ezeket a tömörüléseket a török hatóságok fegyveres terrorszervezetnek tekintik.

A vádlottak tagadják a terhükre rótt vádakat, és azt állítják, Recep Tayyip Erdogan török államfő így akarja elhallgattatni bírálóit.

A tavalyi hatalomátvételi kísérlet óta több mint 50 ezer embert börtönöztek be Törökországban, köztük legalább százötven újságírót. A tisztogatások keretében mintegy 150 ezer embert bocsátottak el a állásából. A folyamat miatt a jogvédők rendszeresen aggodalmuknak adnak hangot, az európai országok vezetői pedig kemény kritikával illetik Ankarát.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×