Infostart.hu
eur:
376.99
usd:
318.87
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Emberségesebb és békés világot sürgetett Ferenc pápa karácsonyi beszédében

Emberségesebb világot, a közel-keleti térségben és a Koreai-félszigeten pedig a béke megteremtését sürgette Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott karácsonyi üzenetében.

A katolikus egyházfő kijelentette, a világban háború szelei fújnak, miközben az emberiség fejlődése társadalmi és környezeti pusztuláshoz vezetett.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a gyermek Jézus születésének üzenetét elsőként a legalázatosabbak, ugyanakkor a világ történéseire figyelő pásztorok ismerték fel, akiket nem "botránkoztatta meg" Jézus szegénysége. Az egyházfő szerint a pásztorok példát mutatnak ezzel korunk keresztényeinek is.

Az egyházfő olasz nyelven elmondott beszédében kijelentette, hogy a gyermek Jézust láthatjuk korunkban is a közel-keleti gyerekek szenvedésében az izraeliek és palesztinok közötti feszültségek közepette. A pápa békét sürgetett Jeruzsálem városa és az egész Szentföld számára: a párbeszéd újraindítását szorgalmazta, hogy tárgyalásos úton eljussanak a nemzetközileg elismert kétállami megoldáshoz.

Ferenc pápa békét kért Szíriának, hogy etnikai és vallási különbségek nélkül újjáépítsék a társadalmat. Imádkozott azért is, hogy béke legyen Irakban és Jemenben, valamint az afrikai kontinens országaiban, így Dél-Szudánban, Szomáliában, Burundiban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a Közép-afrikai Köztársaságban és Nigériában. Imádkozott, hogy csökkenjen a feszültség a Koreai-félszigeten, Venezuelában, és legyen béke a súlyos humanitárius helyzetben levő Ukrajnában.

A pápa kijelentette, a gyermek Jézust látja a szegénységben élő gyerekekben, akiknek munkanélküli szülei nem tudnak biztonságos és békés jövőt biztosítani számukra. A gyermek Jézust látjuk a hazájukat elhagyni kényszerülő gyerekekben, akik gyakran egyedül embertelen körülmények között utaznak, az embercsempészek prédájaként - mondta.

Ferenc pápa a kisebbségek védelmét is szorgalmazta, egyebek között idei utolsó külföldi, Mianmarban és Bangladesben tett útját említve, bár az itt üldözött rohingják nevét nem mondta ki.

Jézus jól ismeri az elutasítás fájdalmát, azt, amikor nincsen hova lehajtani a fejünket, szívünk ne legyen zárva mint egykor Betlehem házai voltak a szent család előtt - hangsúlyozta a pápa, arra szólítva fel, hogy tegyük világunkat emberségesebbé, méltóbbá a gyermekek számára.

A szentbeszéd után Ferenc pápa Róma városának és a világnak (Urbi et Orbi) szóló áldását adta.

A Szent Péter téren százezres tömeg hallgatta Ferenc pápát. Kétszeres biztonsági ellenőrzéssel engedték be a hívőket és turistákat, majd egyszer csak megnyitották a kapukat és a tömeg szabályosan bezúdult a térre és környékére.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×