Infostart.hu
eur:
374.9
usd:
317.69
bux:
127230.39
2026. február 26. csütörtök Edina
Megváltoznak a szexszabályok Svédországban

Megváltoznak a szexszabályok Svédországban

Bárkit megvádolhatnak zaklatással Svédországban - írja a Magyar Idők.

Bizonyíték nélkül is büntethető lesz Svédországban jövőre az, akinek partnere nem adta egyértelmű jelét annak, hogy beleegyezik a testi érintkezésbe.

A stockholmi kormány által beterjesztett, majd elfogadott törvénymódosítás saját bevallásuk szerint azt a célt szolgálja, hogy levegyék a bizonyítás terhét a nemi erőszak áldozatainak válláról.

A hatályos svéd – és a nyugati országokban általánosságban érvényben lévő – jogszabályok szerint csak akkor lehet valakit bíróság elé állítani, ha bizonyíték van arra, hogy fenyegetést vagy erőszakot alkalmazott.

Stefan Löfven kormányfő a svéd állampolgároknak azt üzente:

„Ha nem vagy biztos benne, akkor inkább ne tedd.”

A törvénymódosítást számos kritika érte, egyrészt szélsőségessége miatt, hiszen életbe lépésével gyakorlatilag bárki büntethető lesz, akit megvádolnak, másrészt pedig sokak szerint a törvény egyáltalán nem fog maga után vonni az eddiginél több bírósági ítéletet - olvasható a Magyar Időkben.

Címlapról ajánljuk
A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő ismerteti a hétközi kormányülés friss döntéseit, majd újságírói kérdésekre is válaszolnak. Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely, hozzátéve: ez nem túlzás. Szabolcs-Szatmár-Beregben teljes drónrepülési tilalom van. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanár átlagbér meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×