Infostart.hu
eur:
379.56
usd:
321.51
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Donald Trump rivális hatalmakkal próbál együttműködni

Donald Trump rivális hatalmakkal próbál együttműködni

Kína és Oroszország „rivális hatalmak”, akikkel megpróbálunk együttműködni, de mindig érvényesítjük Amerika érdekeit – erről beszélt Donald Trump, aki most ismertette új biztonsági doktrínáját. Az amerikai elnök szerint elődei hibát követtek el a külföldi „országépítéssel”, és elhanyagolták hazájukat.

Kína és Oroszország az amerikai gazdasági hegemónia két fő ellenlábasa – közölte ünnepélyes külsőségek között előadott külpolitikai beszédében Donald Trump. Az amerikai elnök ugyanakkor sokkal diplomatikusabban fogalmazott, mint a kormányzata által összeállított Nemzetbiztonsági Stratégiai Dokumentum. A beszéd előtt kiadott anyag „revizionista hatalomnak” nevezi a két államot, és Oroszországról megjegyzi, hogy az beavatkozik az amerikai politikába, Kínát pedig gazdasági gyakorlata miatt élesen bírálja.

Trump inkább „rivális hatalmakként” emlegette őket, akikkel „nagyszerű partnerséget” kell kiépíteni. Példaként említette, hogy legutóbbi telefonbeszélgetésük során Putyin orosz elnök köszönetet mondott Trumpnak, és meglepő módon az őt manipulátornak tartó CIA-nak, amiért Szentpétervár ellen készülő állítólagos terrortámadásokra figyelmeztették.

Trump beszédének gerincét képezte a kampányában emlegetett „Amerika mindenekelőtt” szlogen, és erre utalva bírálta elődei külpolitikáját. Mint mondta, külföldön folytattak „nemzetépítést”, miközben elhanyagolták saját országukat. Az új külpolitika négy pillérre épül, de ezek között nem említette az emberi jogokat és a klímaváltozást – siettek megjegyezni bírálói.

Ezek helyett az ország védelméről, az amerikai jólét megóvásáról, valamint a béke erőn keresztül történő megvalósításáról és az amerikai befolyás kiterjesztéséről beszélt. „Az Egyesült Államok többé nem huny szemet érdekei megsértése, a csalás és a gazdasági agresszió felett” – mondta. Katonák előtt tartott beszédében azt is közölte, hogy „Amerika visszatér, erősen tér vissza” és győzni fog.

Trump sikerként írta le a Párizsi Klímaegyezményből való amerikai kivonulást, és azt mondta: a gazdag országoknak „vissza kell téríteniük a költségeket”, amiért az Egyesült Államok megvédi őket. Megismételte korábbi kampányígéretét arról is, hogy falat épít a mexikói határon az illegális bevándorlás megfékezésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×