Infostart.hu
eur:
380.32
usd:
323.02
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Razzia Berlinben, terroristákat vettek őrizetbe

Razziát tartottak csütörtökön Berlinben feltételezett iszlamista terroristáknál - írta a BZ című helyi lap a hírportálján.

A lap szerint hét helyszínen tartottak házkutatást, és terrorelhárító rendőri alakulatok őrizetbe vettek több embert. A hatóságok arra gyanakodnak, hogy az elfogottak a közelmúltban tértek vissza Szíriából, ahol az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet kötelékében tevékenykedtek.

A berlini tartományi főügyészség által irányított eljárás olyan emberek ellen irányul, akik közé a tavaly decemberben, egy berlini karácsonyi vásáron végrehajtott, iszlamista terrormerénylet elkövetője, Anis Amri is tartozott - írta a BZ.

A főügyészség egyelőre nem közölt részleteket, csupán annyit írtak a Twitter-oldalukon, hogy házkutatásokat folytatnak egy eljárás keretében, amelyet Németországból a közel-keleti térségbe, az IÁ-hoz utazott emberek ügyében indítottak.

Anis Amri tavaly december 19-én a német főváros egyik leghíresebb karácsonyi vásárán, a Breitscheid téren követett el merényletet. A szélsőséges iszlamista egy lopott kamionnal halálra gázolt 12 embert, a támadásban ötvennél is többen megsebesültek. Az elutasított tunéziai menedékkérő a támadás után elmenekült az országból, és néhány nappal később meghalt az olaszországi Milánó egy elővárosában rendőrökkel folytatott tűzharcban.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×