Infostart.hu
eur:
379.68
usd:
322.27
bux:
126817.77
2026. február 23. hétfő Alfréd
Zimbabwe megint a zimbabweieké!

"Zimbabwe megint a zimbabweieké!"

Beiktatták az új zimbabwei elnököt, aki a 37 év után távozott Robert Mugabet váltja az államfői poszton.

A főváros hatvanezres nemzeti stadionjában röviddel helyi idő szerint háromnegyed 12 előtt letette hivatali esküjét Emmerson Mnangagwa a zimbabwei köztársaság harmadik elnöke. A stadionban, fiestahangulatban, a külföldi állam és kormányfők érkezése és élő koncert mellett több órán keresztül várta sok tízezer ember a beiktatást.

A ZBC helyi televízió élőben közvetítette, ahogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke aláírja a beiktatási dokumentumokat, majd a korábbi alelnök nyakába akasztják az elnöki ékszert és díszeket. Közvetlenül a beiktatás előtt elhangzott beszédben többször is jelezték, a tisztségből 37 esztendő után távozott Robert Mugabe amnesztiával vonulhat vissza.

A ceremónián hangsúlyozták azt is, a majdnem négy évtizedes váltás békés körülmények között és az alkotmánynak megfelelően, vagyis törvényesen zajlott le.

A hatalomátadási vagy átvételi folyamat múlt hét hétfőn, november 13-án kezdődött, amikor a zimbabwei vezérkari főnök bejelentette, hogy a hadsereg nem habozik közbelépni a politikai feszültségek lecsillapítása érdekében. Másnap páncélozott járművek jelentek meg Harare elővárosaiban. A katonák éjjel bevonultak a városba, átvették az ellenőrzést az állami műsorszolgáltató felett. Két nappal később, múlt hét szerdán a hadsereg már azt jelentette be, hogy átvette az ország irányítását a kormánytól, Mugabét pedig házi őrizetbe helyezték. Kisvártatva saját pártja is szembefordult az elnökkel. Az elnök vasárnapig kapott haladékot az önkéntes távozásra, amit aztán a hét elején be is jelentett – cserébe büntetlenséget ígértek a 93 esztendős politikusnak. A zimbabwei alkotmány értelmében a kormányzó párt jelölhette ki a lemondott államfő utódját, így esett a választás az addigi alelnökre, Emmerson Mnangagwára, akit pénteken iktattak be új hivatalába.

A ZBC helyi televízió kommentárja a ceremónia alatt többször is arról beszélt, új korszak kezdődik Zimbabwe történetében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×