Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Hölvényi: politikának és egyháznak közösen kell gondolkodnia Európa jövőjéről

Az európai egyház és politika között vannak nézeteltérések, de közösen is tudnak gondolkodni olyan lényeges kérdésekben mint Európa jövője, amelynek család nélkül nincsen esélye - mondta Hölvényi György európai parlamenti képviselő az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) által rendezett konferencián a Vatikánban.

Az (Újra)gondolni Európát című tanácskozáson a brüsszeli székhelyű COMECE szervezésében az EU mintegy háromszázötven politikusa, a katolikus egyház magas rangú tagja, valamint az európai tudományos élet képviselője vett részt. Jelen volt Reinhard Marx bíboros, a COMECE elnöke és Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke.

Hölvényi György, a Fidesz-KDNP politikusa elmondta, hogy a Vatikánban zajló találkozón mindenekelőtt közös gondolkodás folyt a kontinens jövőjéről, amit maga a Szentszék is fontosnak tart. Kijelentette, hogy a politika és egyház között lehetnek véleménykülönbségek, de alapvető kérdésekben mindkét fél együttműködésre törekszik. Példaként említette a nemzeti és egyházi identitást, a szélsőséges individualizmussal szembeni közösségi dimenziót, valamint a család védelmét, "amely nélkül az EU-ban nincsen jövő". Hölvényi György saját munkacsoportjában a migrációval kapcsolatos magyar álláspontot is ismertette hangsúlyozva a menekülők helyben történő segítését.

A konferencián résztvevő magyar delegációnak többek között Cserháti Ferenc, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia külföldi magyar lelkipásztori szolgálatért felelős püspöke, Tóth Tamás prelátus, a Római Pápai Magyar Intézet rektora és Habsburg-Lotharingiai Eduard szentszéki magyar nagykövet volt a tagja.

A konferencián felszólaló Ferenc pápa kijelentette, Európát nem számok és intézmények, hanem emberek alkotják. "Európában nem polgárokat, hanem szavazókat számolnak, nem migránsokról beszélnek, hanem kvótákról, nem dolgozókról, hanem gazdasági mutatókról, nem szegényekről, hanem szegénységi küszöbről (...), a másikban az embert kell meglátni, ez tesz bennünket közösségé" - mondta a katolikus egyházfő.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×