Infostart.hu
eur:
376.92
usd:
318.96
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Kitört a káosz Katalóniában - képgaléria

Kitört a káosz Katalóniában - képgaléria

Nagyszabású sztrájk és felvonulások bénítják meg Katalóniát kedden tiltakozásként az erőszakos rendőri beavatkozás ellen a múlt hét végi katalán függetlenségi népszavazáson. A barcelonai rendőrség 300 ezerre teszi a városban tiltakozók számát.

A tömegközlekedést csak a csúcsidőben biztosítják: ez a reggeli órákban a városi metró esetében 35 százalékos volt, és délután öt és este nyolc óra között is ugyanennyi lesz, addig azonban nem közlekednek a szerelvények. Kevesebb a városban a taxi is, a repülőtéri buszoknak 50 százaléka jár. Kora délelőtt a repülőteret üzemeltető AENA társaság azt közölte: a légi forgalom zavartalan, és eddig nem okozott járatkéséseket a sztrájk.

A városi önkormányzat tájékoztatása szerint 10 ezer alkalmazottjuk 80 százaléka részt vesz a sztrájkban, a katalán kormány egészségügyi hivatala pedig azt közölte: az egészségügyi dolgozók 75 százaléka csatlakozott a munkabeszüntetéshez.

Barcelona utcáira ezrek vonultak ki már délelőtt, hogy részt vegyenek a tiltakozó akcióban: tüntetnek a Spanyolországot kormányzó konzervatív Néppárt (PP) barcelonai székházánál, és a belvárosi Ramon Llull iskolánál is, ahol vasárnap a legerőszakosabb összecsapások voltak, és a rendőrök gumilövedéket használtak a tömegoszlatásnál.

A barcelonai rendőrség a városban tiltakozók számát 300 ezerre teszi.

Több, a városból kivezető főúton is tiltakozó menet bénítja meg a forgalmat, Katalóniában pedig több mint 47 útszakaszon nem lehet közlekedni a munkabeszüntetés és a tüntetések miatt.

A helyi hatóságok szerint Geronában 30 ezren, Tarragonában ötezren gyűltek össze a tüntetésekre.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: Horvátország arra játszik, hogy a Barátság ellehetetlenül, így Magyarország ki lesz szolgáltatva

A horvátok azért nem engedik át az orosz olajat, mert azt akarják, hogy Magyarország és Szlovákia váljon kiszolgáltatottá az ő vezetéküknek, az Adriának – mondta az InfoRádióban a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője. Hortay Olivér szerint az ukránok nem fogják beengedni az Orbán Viktor által bejelentett magyar-szlovák vizsgálóbizottságot.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×