Infostart.hu
eur:
375.61
usd:
318.35
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Már a németek több mint 40 százaléka szavazott

Németországban a 61,5 millió választásra jogosult 41,1 százaléka szavazott a szövetségi parlamenti választáson vasárnap délután 14 óráig, ami kismértékű csökkenés a négy évvel korábbi 41,4 százalékhoz képest - közölte a szövetségi választási bizottság.

A közleményben kiemelték, hogy a levélben szavazók adatait nem tartalmazza a kimutatás.

Ennek alapján elképzelhető, hogy a választási részvételi arány növekedik a 2013-as Bundestag-választáshoz képest. Akkor a választók 24,3 százaléka szavazott levélben, és a szakértői becslések szerint az idén többen választották ezt a megoldást.

A részvételi arány 2013-ban 71,5 százalék volt, növekedett a megelőző, 2009-ben tartott választáson regisztrált 70,8 százalékhoz képest.

A választók ezúttal is 18 óráig adhatják le voksukat.

A szavazóhelyiségből távozó választók nyilatkozatai alapján végzett reprezentatív felmérések (exit poll) közvetlenül az urnazárás után jelennek meg, a hivatalos előzetes végeredmény hétfő kora reggelre várható.

A felmérések alapján Angela Merkel, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke maradhat a kancellár, de bizonytalan, hogy a CDU és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) milyen koalícióban folytatja a kormányzást. Leginkább a nagykoalíció, a CDU/CSU és a szociáldemokrata párt (SPD) közös kormányzásának folytatása, vagy a CDU/CSU és a jobboldali liberális Szabad Demokrata Párt (FDP), valamint a Zöldek alkotta, a pártok színei (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány tűnik valószínűnek.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×