Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Peking megtiltotta újabb észak-koreai vállalatok alapítását Kínában

Peking bejelentette, hogy megtiltotta az észak-koreai cégeknek és állampolgároknak újabb vállalatok alapítását Kínában. Az intézkedést az ENSZ által nemrégiben elrendelt nemzetközi szankciók értelmében hozták meg.

Phenjan szombaton három újabb rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki a Japán-tengerbe, miközben nagyszabású amerikai-dél-koreai hadgyakorlatot tartanak a Koreai-félszigeten. Kína, Phenjan fő szövetségese és gazdasági támasza már a múlt héten bejelentette, hogy felfüggeszti Észak-Koreából származó jelentős vas-, ólom- és tengeriélelmiszer-importját, miután februárban már leállította a szénimportot is.

A jövőben tilos lesz észak-koreai beruházóknak vagy vállalkozóknak Kínában új vállalatot alapítani, legyen szó kínai céggel közösen alapított vegyesvállalatról vagy külföldi tőkével létrehozott cégről - áll a kínai kereskedelmi minisztérium által péntek éjjel közzétett közleményben.

Az azonnali hatállyal érvénybe lépő rendelet tiltja a már működő vegyesvállalatok bővítését is. A kínai cégek új észak-koreai beruházásainak engedélyezési kérelmét is visszautasítják- tette hozzá a tárca.

A Phenjan által külföldön alapított cégek - közöttük kereskedőházak vagy éttermek - fontos devizaforrást jelentenek az ország számára.

Az újabb kínai intézkedések az ENSZ Biztonsági Tanácsa által augusztus elején Phenjan ellen meghozott - és Kína, a BT egyik állandó tagja által jóváhagyott - újabb nemzetközi gazdasági büntetőintézkedések keretébe illeszkednek. Az intézkedések célja - amelyeket a Phenjan által júliusban végrehajtott ballisztikusrakéta-kísérletekre válaszul rendeltek el -, hogy évi 1 milliárd dolláros bevételtől fosszák meg Észak-Koreát, ily módon késleltetve atom- és ballisztikusrakéta-programját.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×