Infostart.hu
eur:
377.79
usd:
319.65
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Megteltek az európai nagyvárosok

A tikkasztó hőség, az európai melegrekord ellenére is turistákkal vannak tele az európai nagyvárosok - írja a Magyar Idők. Ennek azonban nem feltétlenül örülnek az ott lakók, Velencében tüntetnek az érkező tömegek ellen, Amszterdamban tudatosan kerülik a külföldieket, Róma pedig világhírű nevezetességek lezárására készül.

A Magyar Idők a Mastercard felmérését idézi, amely szerint a múlt év leglátogatottabb városainak csaknem fele Európában található. Az éllovas a pénzügyi központként is működő London, amely 2016-ban közel húszmillió utazót fogadott, a brit fővárost pedig Párizs, Barcelona és Amszterdam követi. Milánó hét és fél millió látogatóval a hatodik helyen áll, maga mögé utasítva a 7,1 millió utazót fogadó Rómát. Ezekben a nagyvárosokban nem csak az elképesztő történelmi és kulturális hagyaték a közös: valamennyit elárasztották a turisták. Az ország kulturális ügyekért felelős minisztere nemrég számos emlékhely és nevezetesség lezárását helyezte kilátásba a turistatömeg káros hatásai miatt. Dario Franceschini szerint elképzelhetetlen, hogy belépti díjat szedjenek a nagyvárosok előterében, így nem marad más megoldás, mint korlátozni a látnivalókhoz érkezők számát. A tárcavezető szerint talán ez sem elég:

ideje lenne megtanítani a turistáknak, hogy tartsák tiszteletben a nevezetességek történelmi jelentőségét.

Szemléltetésképpen: a világhírű Trevi-kút környékén nemrég rendőri ellenőrzést vezettek be, mert a Rómába érkezők gyakran a szökőkútban frissülnek fel, vagy a barokk emlékmű területén fogyasztják el ebédjüket. Sőt, a külföldiek sokszor meztelenül fürdenek a kútban, hogy Az édes élet című film ikonikus jelenetét imitálják. A szintén olaszországi Velencében ennél is vészjóslóbb a helyzet: a helyiek hosszú hónapok óta tüntetnek az érkezők ellen, és már tavaly nyáron „Turisták, menjetek haza!” feliratú szórólapokkal borították el a szelfibot- és hűtőmágnesárusoktól zsúfolt városközpontot. Velence vezetése próbál elébe menni a katasztrófának, idén nyáron például megtiltotta az újabb gyorséttermek és utcai ételárusok megjelenését a nevezetességek környékén, mert félnek, hogy a hátrahagyott szemétkupacok veszélybe sodorják az Adria királynőjének fennmaradását.

A hollandok inkább csendes forradalmat folytatnak a turisták ellen: az amszterdamiak hétvégente maguk mögött hagyják a várost, csak hogy ne kelljen szembesülniük az érkező idegenekkel. A mindössze nyolcszázezres lakosságú Amszterdam évről évre feljebb kúszik a népszerűségi listákon, tavaly már nyolcmillió látogatót fogadott, így nem csoda a városlakók rémülete.

"Amszterdam játszótérré változott. Minden héten mások a szomszédaim.

Szerencsére van vidéken egy kis házam, hétvégente oda tudok menekülni" – idézi a The Telegraph a városközpontban élő Bert Napot. A lapnak nyilatkozó amszterdami fiatalok szintén arról meséltek, hogy ha tehetik, kerülik a városközpontot, hiszen csak lépésben tudnak haladni, ráadásul a biciklire pattanó turisták is megnehezítik a dolgukat. Mint mondják,

az idegenek bele szeretnének kóstolni a holland életbe,

ami rengeteg nehézséget okoz, például sokszor akadályozzák a profi kerékpáros helyieket.

De pénzt hoznak

Nem szabad azonban megfeledkezni a pénz szerepéről, hiszen az előbb említett turisták is fizetnek az amszterdami biciklibérlésért. Kérdéses, hogy a népszerű nagyvárosoknak megéri-e nyelni egyet a turizmus korlátozása helyett. A Mastercard kutatásából ugyanis az is kiderült, hogy Hollandiában az idegenek tavaly több mint négymilliárd dollárnak megfelelő összeget költöttek. A szenvedő olasz városok is jól jártak: Milánó és Róma összesen több mint kilencmilliárd dollárral gazdagodott. A Bank of Italy adatai szerint Róma idén már negyvenmilliárd eurót szedett ki a turistákból. A legtöbbet – közel hatmilliárd eurót – a németek költötték.

Címlapról ajánljuk
Századvég: Európában nőtt az atomenergia támogatottsága

Századvég: Európában nőtt az atomenergia támogatottsága

Nőtt Európában az atomenergia támogatottsága és csökkent a technológia elutasítóinak aránya – ez derült ki a Századvég Alapítvány vezetésével az Európai Unió 27 tagországára kiterjedő közvélemény-kutatásból. Az InfoRádió Hortay Olivért, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának igazgatóját kérdezte.

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×