Infostart.hu
eur:
375.1
usd:
317.62
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Észak-koreai hackerek támadták meg 30 ország bankját

Észak-koreai hackerek támadták meg 30 ország bankját

Nem csak a pénzre utaznak, ennél sokkal nagyobb és komolyabb feladatot teljesítenek.

Észak-koreai hackerek állhatnak több mint 30 ország bankja ellen 2015 és 2017 között elkövetett kibertámadások sorozata mögött - jelentette csütörtökön az NHK japán állami televízió.

A tévé az amerikai Symantec kiberbiztonsági vállalatra hivatkozott a tudósítósában.

Gigantikus hálózat

Ahogy arról korábban is írtunk, nem kispályáznak Észak-Korea hackerei: jó pár pénzintézet rendszerét feltörték, és részben az atomprogramjukba lapátolják a pénzt, részben pedig fertőzött bankhálózatot hoznak létre, hogy kijátsszák a globális szankciókat. Az akkori információk szerint Észak-Korea hackereit 18 ország bankjaiba való betöréssel lehet összefüggésbe hozni.

A fertőzött bankhálózat kiépítése már Európát és Amerikát is elérte.

A mostani értesülés szerint az észak-koreai hackerek által bevetett kártékony számítógépes program megfertőzte a bangladesi központi bank számítógépes rendszerét. A behatolás eredményeképpen 81 millió amerikai dollárt utaltak át a Fülöp-szigetekre, ahol az részben bűnözők kezébe került.

A Symantec szakértőinek adatai szerint

a csalók ugyanazokat az azonosító kódokat használták, amelyek segítségével behatoltak a Sony Pictures Entertainment japán-amerikai filmforgalmazó céghez,

miután az Kim Dzsong Unt észak-koreai vezetőt parodizáló és az észak-koreai diktátor meggyilkolását ábrázoló vígjátékot akart megjelentetni. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint észak-koreaiak álltak a történtek mögött.

Hasonló számítógépes kódokat használtak az egyik vietnami bank ellen is, akkor egymillió dolláros kárt okoztak az elkövetők.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×