Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.46
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Átvette a hatalmat a bíróság Venezuelában, súlyos a helyzet

Átvette a hatalmat a bíróság Venezuelában, súlyos a helyzet

A venezuelai legfelsőbb bíróság megfosztotta minden hatalmától a dél-amerikai ország ellenzéki többségű parlamentjét - derült ki a testület csütörtökön közzétett ítéletéből.

Elmaradt választás, áruhiány, fosztogatások

Venezuelában az ellenzék hónapok óta harcol azért, hogy népszavazás útján függesszék fel hivatalából Nicolás Maduro szocialista elnököt. Az ellenzéki képviselők szerint Maduro felelős az országban uralkodó súlyos gazdasági válságért, amely 2014 óta csak erősödött a kőolaj világpiaci árának mélyrepülése nyomán.

Az áruhiány és az ellátási nehézségek miatt már többször voltak zavargások és fosztogatások a dél-amerikai országban. A parlament március közepén "humanitárius válsághelyzetet" hirdetett az élelmezés terén, és ezt az ENSZ-szel, valamint az Amerikai Államok Szervezetével is tudatta. A boltokban az alapvető élelmiszerek 68 százalékából hiány van, miközben az infláció teljesen elszállt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2017-re 1660 százalékos áremelkedést vár. Március végén a venezuelai elnök az ENSZ segítségét is kérte a gyógyszerhiány enyhítésére.

Az elnök eddig az ellenzék minden olyan kezdeményezését elhárította, amely a menesztését célozta.

Átvették a parlament hatáskörét

A legfelsőbb bíróság most úgy döntött, hogy átveszi a törvényhozás valamennyi hatáskörét, valamint semmissé nyilvánította a parlament egyes eddigi határozatait. Az intézkedést azzal indokolták, hogy a parlament megsértette az alkotmányt, és nem működött együtt megfelelően más államhatalmi szervekkel.

Miguel Pizarro képviselő a bíróság ítéletét úgy értékelte: "diktatúrát" vezettek be az országban.

Átvette a hatalmat a bíróság Venezuelában, súlyos a helyzet

Átvette a hatalmat a bíróság Venezuelában, súlyos a helyzet

  • Március végén a "demokrácia helyreállítására" és választások megtartására szólította fel a venezuelai kormányt egy közös nyilatkozatban 14 észak- és dél-amerikai ország. A felsorolt államok - amelyek valamennyien Venezuelához hasonlóan az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) tagjai - a politikai bebörtönzöttek szabadon engedését, valamint a jobboldali ellenzék uralta parlament által hozott döntések elismerését is követelték a kormánytól.
  • Luis Almagro, az OAS főtitkára múlt héten Venezuela kizárását sürgette a regionális szervezetből, amennyiben Caracas nem rendez rövid időn belül választásokat.
  • A 30 millió lakosú Venezuelában csak 2018 decemberében terveznek elnökválasztást tartani, míg a kormányzók személyéről döntő voksolást eredetileg már tavaly decemberben meg kellett volna rendezni, de végül az idei évre halasztották, a pontos dátumot azonban egyelőre nem határozták meg.
Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Az ukrajnai háború legnagyobb fordulata idén egyértelműen nem a frontvonalon, hanem a Fehér Házban történt: Donald Trump elnök átvette a hatalmat az Egyesült Államok felett, ezzel gyökeres változás állt be Washington Ukrajna-politikájában. Amerika többé nem küldi korlátlanul, kvázi-bérmentve a fegyvereket, pénzt és szakértelmet Ukrajnába, emellett az amerikai diplomaták Moszkvával is egyeztetni kezdtek, azzal a céllal, hogy sikerüljön valamilyen kompromisszumot kialkudni, amely a háború lezáráshoz vezet. Az események az év végére kifejezetten felgyorsultak: majdhogynem mindennapossá váltak az orosz-amerikai és ukrán-amerikai tárgyalások, de továbbra is erősen kérdéses, hogy sikerül-e érdemi áttörést elérni a háború lezárása felé a közeljövőben. Egyelőre csupán az jelenthető ki 100%-os bizonyossággal, hogy Trump-féle, ukrajnai háború kapcsán bekövetkezett hatalmas diplomáciai, politikai és katonai fordulat egyike az év 10 legnagyobb sztorijának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×