Infostart.hu
eur:
374.96
usd:
317.8
bux:
127177.91
2026. február 26. csütörtök Edina

Tömegsírt találtak Moszul közelében

Iraki félkatonai egységek szombaton közölték, hogy tömegsírt találtak a Moszul közelében fekvő Badus börtönében, amelyben az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet által kivégzett több száz ember holtteste fekszik.

Az iraki erők a több száz holttestet rejtő sírt a dzsihadisták által 2014 júniusa óta megszállva tartott észak-iraki területek visszafoglalására indított offenzíva során találták meg.

Az ENSZ 2015 márciusában közzétett jelentésében számolt be arról, hogy mintegy hatszáz férfit kivégeztek a dzsihadisták, amikor 2014 júniusában elfoglalták a börtönt. A Human Rights Watch emberi jogi szervezet szintén megerősítette az értesülést.

Az IÁ a badusi börtönben több száz jazidi nőt is fogva tartott.

A jazidi vallási kisebbséget az iszlamisták erőszakosan üldözték 2014-es iraki offenzívájuk során. A férfiakat kivégezték, a nőket szexrabszolgaságra kényszerítették.

A badusi tömegsír nem az első, amelyet az október 17. óta tartó moszuli offenzíva során felfedeztek. Az iraki erők novemberben a második legnagyobb iraki várostól délre fekvő Hamam el-Alílnál találtak egy tömegsírt legalább 25 halottal, egy másikat pedig hetekkel később a szomszédos Hafszában, feltehetően az utóbbi az IÁ hadjáratának legnagyobb tömegsírja.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón, hozzátéve: Szabolcs-Szatmár-Beregben teljes drónrepülési tilalom van. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×