Infostart.hu
eur:
375.71
usd:
318.45
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

"Egy reggel arra ébredtem, az állam nemzetbiztonsági veszélye vagyok"

A kolozsvári önkormányzati testület következő ülésén lemond tisztségéről Horváth Anna, a város alpolgármestere. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus csütörtökön Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott kolozsvári sajtótájékoztatón jelentette be döntését.

Horváth Anna arra hivatkozott, hogy a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) immár öt hónapja eltiltotta alpolgármesteri teendői ellátásától, ez idő alatt jövedelem nélkül élt, és beláthatatlan, hogy ez az állapot meddig tart. Hozzátette: aktív emberként nem vállalhatta ennek a helyzetnek a fenntartását.

"Az, hogy 20 év közképviseleti és közigazgatási munka után egy reggel arra ébredtem, hogy a román állam egyik legfőbb nemzetbiztonsági veszélye vagyok, ez önmagában is megkérdőjelezi - legalábbis egy időre - a román állami intézményrendszeren belüli tevékenykedésem mikéntjét és hogyanját" - jelentette ki Horváth Anna arra utalva, hogy

2016 elejétől nemzetbiztonsági okokból tartották megfigyelés alatt.

Úgy vélte, a munkabírása és a tisztessége védelmében kell harcra kelnie. "Meg fogom védeni a tisztességem, és az igazságszolgáltatás révén vissza fogom szerezni azokat az eszközöket, amelyekkel az eddigiekhez hasonló módon tudok majd tovább dolgozni" - fogalmazott Horváth Anna.

Kelemen Hunor kijelentette:

Horváth Anna ellen karaktergyilkosságot hajtott végre a DNA.

Szerinte ugyanis semmi sem indokolta az elöljáró eltiltásának öt hónapi fenntartását. Az RMDSZ elnöke hozzátette: felkérte Horváth Annát, hogy töltse be az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöki tisztségét, és Horváth Anna ezt el is fogadta. Szerinte az önkormányzatokkal kapcsolatos törvénymódosítási javaslatok előkészítésében fontos szerep hárul majd Horváth Annára az RMDSZ ügyvezető elnökségében.

Kelemen Hunor megmagyarázhatatlannak tartotta, hogy a kolozsvári alpolgármester ellen a DNA és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) együttműködése alapján indult eljárás, noha az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a két intézmény együttműködését.

Hozzátette: függetlenül attól, hogy az erőszakszervek mit gondolnak Horváth Annáról, ő továbbra is olyan közösségi vezető marad, akinek a hangjára odafigyel az erdélyi magyarság.

Az MTI kérdésére az RMDSZ kolozsvári szervezete elnöki tisztségét is betöltő Horváth Anna elmondta: a magyar szövetség és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) helyi koalíciója keretén belül tárgyalást kezdenek a lemondása után kialakult helyzetről, és ha arra a következtetésre jutnak, hogy működőképes a koalíció, akkor az RMDSZ megteszi a javaslatát az új alpolgármester személyére.

A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) befolyással való üzérkedéssel vádolja, és 2016. október elejétől hatósági felügyelet alá helyezte az alpolgármestert, aki fizetés nélküli szabadságot vett ki eltiltása idejére.

A bíróságra karácsony előtt benyújtott vádirat szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.

Horváth Annát február végén a romániai Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) is összeférhetetlen tevékenység gyanúja miatt jelentette fel a DNA-nál. A feljelentés szerint a politikus alpolgármesteri minőségben részt vett egy olyan kolozsvári önkormányzati ülésen, amelyen 90 ezer lej (6,3 millió forint) támogatást szavaztak meg a Claudiopolis egyesületnek, amelynek az elnöki tisztségét töltötte be, és 30 ezer lej (2,1 millió forint) támogatást a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek, amelytől előadóként kapott juttatásokat.

Az elöljáró közölte: a Claudiopolis Egyesület elnöki tisztségéről közjegyző előtt adott nyilatkozatban mondott le nyolc hónappal korábban, a Sapientia egyetemen pedig polgári szerződéssel adott órákat, ami szerinte nem esik az összeférhetetlenségi törvény hatálya alá.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×