Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Kihallgatták Tőkés Lászlót

Tanúként hallgatta ki Tőkés László európai parlamenti (EP) képviselőt a román katonai ügyészség hétfőn az 1989-es romániai forradalom ügyében.

A "forradalom szikrájaként" emlegetett Tőkés László a magyar közmédiának elmondta, maga is csaknem három évtizede szorgalmazza, hogy megtörténjen az igazságszolgáltatás mind a forradalom idején elkövetett erőszakos cselekmények, mind az 1990-es bányászjárás és a marosvásárhelyi fekete március ügyében.

Az EP-képviselő elmondta: a katonai ügyész kérdései az 1989. december 22. és 30. közötti, vagyis Nicolae Ceasescu rendszerének bukása utáni időszakra vonatkoztak, az erőszak ugyanis akkor szedte a legtöbb áldozatot, jóval többet, mint a bukáshoz vezető tüntetések idején.

"Magam is úgy érzem, hogy ebben a felelősség az új hatalmat terheli, amely Ion Iliescu nevéhez köthető" - jelentette ki Tőkés László. Az ügyészég érdeklődésére az EP-képviselő elmondta: nem volt semmilyen szerepe az új kormány megalakításában: neki is és - a Ceausescu-diktatúra ellen szintén szót emelő - Doina Cornea asszonynak is csak kirakat-szerepet szánt az új hatalom, amikor bevonták őket a Nemzetmentő Front Tanácsába.

"Őt is azért halászták be ebbe a testületbe, hogy hitelesítsük, legitimáljuk a romániai forradalmat, mely időközben - most már elmondhatom - átalakult egy államcsínnyé. Szüksége volt a hatalomnak a személyünkre, de nem a szavunkra vagy a véleményünkre" - jelentette ki Tőkés László.

Az EP-képviselő kifejezte reményét, hogy miután az évtizedek során többször is elakadt, majd újraindult az 1989-es erőszakos cselekmények kivizsgálása, a mostani román belpolitikai helyzet nem fogja újból megakadályozni az igazságtételt, Tőkés László azonban azt valószínűsíti, hogy "megvárják, amíg a főszereplők békésen kimúlnak ebből a világból".

1989-ben a Ceausescu-rendszert bíráló Tőkés László temesvári református lelkész körüli szolidaritási megmozdulásból nőtte ki magát a diktatúrát megdöntő romániai forradalom. A Temesváron kezdődött, néhány nap múlva az ország más nagyvárosaira is átterjedt tüntetéseket a kommunista karhatalom erőszakkal próbálta megfékezni.

Amikor 1989. december 22-én a diktátor elmenekült a pártszékházból, a temesvári és bukaresti sortüzeknek már több mint 270 áldozata volt. A zsarnokság lerázását ünneplő országban azonban még napokig tartott a lövöldözés a katonaság és rejtélyes diverziókeltők - az úgynevezett "terroristák" - között, aminek további 850 ember esett áldozatul.

A katonai ügyészség most arra a következtetésre jutott, hogy a tettesek előre kidolgozott terv alapján egy polgárháború látszatát keltették, "az új vezetők hatalomra juttatása és legitimálása" érdekében. A vádhatóság novemberben bejelentette: emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával indított vizsgálatot ismeretlen tettesek ellen az 1989-es romániai forradalom ügyében.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×