eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Trump szerint tisztességtelen lett a sajtó

Donald Trump amerikai elnök megnevezte új jelöltjét a munkaügyi tárca élére, a jövő hétre ígérte a beutazásról szóló új elnöki rendeletet, majd meglehetősen hevesen kritizálta a sajtót.

Több mint egyórás, rendkívüli sajtókonferenciájának elején az amerikai elnök bejelentette, hogy Alexander Acostát jelöli a munkaügyi minisztérium élére, miután több republikánus szenátor negatív álláspontja miatt a korábbi jelöltje, Andrew Puzder szerdán visszalépett a jelöltségtől.

Az új jelölt a Florida Nemzetközi Egyetem jogi karának dékánja, korábban a Szakszervezeti Kapcsolatok Országos Tanácsának elnökségi tagja, azt megelőzően pedig George W. Bush kormányának tisztségviselője volt.

Donald Trump kitért arra is, hogy a jövő héten nyilvánosságra hozza a bevándorlást szabályozni kívánó új elnöki rendeletet, március közepéig pedig meglesz az egészségbiztosításról szóló új tervezet is.

Bevezető nyilatkozatában Donald Trump leszögezte, hogy a sajtóban megjelenő információkkal ellentétben a Fehér Házban nincs zűrzavar, a rendszer "olajozottan működik", ellenben éppen ő örökölt "kaotikus helyzetet".

Eztán az amerikai elnök kemény szavakkal bírálta a sajtót, amely szerinte olyan tisztességtelen lett, hogy muszáj erről beszélnie, mert ha nem, akkor ezzel rossz szolgálatot tesz az amerikai embereknek. Leszögezte, hogy megítélése szerint a média azért próbálja támadni a kormányzatot, mert azt teszik, amit megígértek. Felsorolta kormányzata néhány eddigi döntését: az előrelépést a határok biztonságának garantálásában, a munkahelyteremtést, a kormányzati szabályzók csökkentését, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcot.

Kérdésre válaszolva Donald Trump ismét megvédte Michael Flynn lemondott nemzetbiztonsági tanácsadót. "Mike Flynn kiváló ember, szerintem semmi rosszat nem tett. Tette a dolgát" - fogalmazott, de leszögezte, hogy Flynn nem tájékoztatta a tényekről Mike Pence alelnököt, majd el is feledkezett a dolgokról. "Ez viszont elfogadhatatlan volt" – tette hozzá Donald Trump.

Az amerikai elnök szintén kérdésre válaszolva tért ki Oroszországra és aláhúzta, hogy nincs kapcsolata Oroszországgal, s fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy az amerikai sajtóban erről folyó viták Putyin orosz elnöknek használnak.

Az egyik újságíró az elmúlt napokban történt orosz provokációkról - köztük az amerikai partok mentén cirkáló orosz felderítő hajóról - kérdezte, mire Donald Trump leszögezte: ez "nem jó", nem gondolja, hogy Putyin teszteli őt, de nem kíván válaszlépést tenni. "Nukleáris holokauszt lenne belőle" - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy szükséges a jó viszony kialakítása Oroszországgal. Mint mondta: még nem tudja, hogy sikerül-e megállapodást kötnie Vlagyimir Putyinnal. "De legalább megpróbáltam" - tette hozzá az amerikai elnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 4. 21:32
×
×
×
×