Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
331.76
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Kizárt, hogy meghamisították a Walesa beszervezésére utaló dossziét

A grafológiai vizsgálat kizárta, hogy meghamisították az ügynökmúlttal gyanúsított Nobel-békedíjas volt munkásvezér, későbbi államfő, Lech Walesa beszervezésére utaló dossziét - közölte kedden a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN).

Az IPN varsói székhelyén megtartott sajtóértekezleten Andrzej Pozorski, az intézet ügyészi osztályának vezetője kiemelte: a krakkói igazságügyi szakértői intézetben elvégzett grafológiai vizsgálatnak nem az volt a célja, hogy Walesa esetleges ügynöki múltját bebizonyítsa, a volt elnök itt károsult személyként szerepelt. Tanúként hallgatták ki őt, s azt állította, hogy a dosszié iratain nem az ő kézírása látható.

A 235 lapnyi szakértői vélemény alapján egyértelműen leszögezhető: az együttműködési nyilatkozaton, nyugtákon, több tucat kézzel írt jelentésen Walesa kézírása szerepel. Csak egyetlen - hatoldalas - jelentést nem ő írt, de saját kezűleg írta alá minden oldalát - számolt be Pozorski.

Az IPN tavaly februárban hozta nyilvánosságra Walesa terjedelmes beszervezési és munkadossziéját, amely az 1970-ben aláírt együttműködési nyilatkozatát, valamint az 1976-ig a kommunista belbiztonságnak (SB) adott jelentéseit és a saját kezűleg aláírt bevételi nyugtákat is tartalmazza.

Walesa azóta többször hamisítványnak minősítette az iratokat. Az IPN ügyészi osztálya ennek nyomán - a volt elnököt kompromittáló dokumentumok nyilvánossá tétele után néhány nappal - vizsgálatot indított, hogy kiderítse, az SB tisztviselői anyagi haszonszerzés céljából tényleg meghamisították-e a Walesára vonatkozó dokumentumokat. A grafológiai vizsgálat ezen eljárás része volt.

Jaroslaw Szarek, az IPN elnöke rámutatott: azt, hogy Walesa Bolek fedőnéven együttműködött az SB-vel, és ezért pénzt is kapott, már 2008-ban bebizonyították az IPN kutatói, Slawomir Cenckiewicz és Piotr Gontarczyk. Az SB és Lech Walesa című könyvük kiadása óta nem jelent meg olyan tudományos munka, mely megcáfolta volna e kutatás eredményét - mondta Szarek, hozzáfűzve: beszervezését maga Walesa is beismerte egy - 1992-ben a PAP hírügynökségnek adott - nyilatkozatban, jóllehet később visszavonta azt.

Walesának az 1980 (a Szolidaritás megalapítása) után betöltött szerepét firtató újságírói kérdésre válaszolva az IPN elnöke elmondta: a lengyel független szakszervezet egyik alapítója a 80-as évektől nemcsak Lengyelországban, hanem az egész világon jelkép volt, II. János Pál pápa mellett ő volt a leghíresebb lengyel. "Ezt a tőkét azonban nagyon gyorsan szétforgácsolta, az önrombolás útjára lépett", a múltjához való rendezetlen viszonya miatt mára teljesen elveszítette tekintélyét - vélekedett Szarek.

"Nem az a szándékunk, hogy Lech Walesát kitöröljük a történelemből. (...) Ma elmondható: ezentúl nem fér kétség Walesának az SB-vel folytatott együttműködéséhez" - jelentette ki, hozzátéve, hogy "a volt elnök megítélése megváltozik".

Az IPN elnöke több példát felhozva azt is kifejtette: mostantól kezdve kérdéseket lehet feltenni arról, milyen hatással volt Walesa 70-es évekbeli magatartása a rendszerváltás utáni döntéseire. "Ez nyitott kérdés" - tette hozzá.

Walesa az elhangzottakra egyelőre nem reagált, külföldön tartózkodik. Ügyvédje, Jan Widacki azt mondta, hogy a krakkói igazságügyi szakértői intézet véleménye semmit sem bizonyít. A Polsat News lengyel hírtelevíziónak nyilatkozva a jogászprofesszor kilátásba helyezte, hogy kezdeményezni fogja a jelentést készítő szakértők kihallgatását, új szakértők felkérését. Kifogásolta, hogy az IPN egyebek mellett Walesa 2016-ig keletkezett kézirataival vetette össze a hetvenes években keletkezett dokumentumokat. Widacki rámutatott arra, hogy a később "sok állami dokumentumot aláíró, autogramokat osztó" elnök a 70-es években "egyszerű munkás volt, nem sokat forgatott tollat", vagyis "teljesen más volt akkoriban a kézírása".

A lengyel állami ügyészség keddi közleménye szerint a szakértői vizsgálat során a dosszié iratait a Walesa által 1963 és 2016 között írt dokumentumokkal hasonlították össze. Az ügyészség "egyértelműnek, átfogónak és koherensnek" minősítette az igazságügyi szakértői intézet jelentését.

A fő ellenzéki párt, a Polgári Platform elnöke kedd délután úgy értékelte: az IPN sajtóértekezlete "annak a háborúnak eleme volt, melyet a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) Walesa ellen, a lengyel történelem ellen folytat". "Az IPN a PiS politikáját valósítja meg, pártpolitikát, a tekintélyek tönkretételének politikáját," "azokat, akik ezt ma teszik, büntetőjogi és politikai felelősségre fogják majd vonni" - jelentette ki Grzegorz Schetyna.

Ryszard Petru, a szintén ellenzéki Modern (Nowoczesna) elnöke úgy vélekedett: "Sokaknak közülünk az a szerencsénk, hogy nem kellett azokban az időkben élnünk, nem kellett szembesülnünk az SB-vel". Walesáról úgy kell gondolkodni, mint aki "átugrott a gdanski hajógyár kerítésén, és elősegítette a kommunizmus megdöntését" - mondta Petru, utalva a volt munkásvezér mítosszá vált, a Szolidaritás megalapítását megelőző sztrájk során tett, egyes szemtanúk által kétségbe vont cselekedetére.

Stanislaw Karczewski, a PiS jelöltjeként megválasztott szenátusi elnök úgy kommentálta a fejleményeket: csalódott Walesában, akire az 1990-es elnökválasztáson maga is szavazott. "Már bevallhatta volna együttműködését" - mondta Karczewski.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×