Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Semmis a hargitai autonómiapárti határozat

Adrian Jean Andrei prefektus keresete nyomán jogerősen érvénytelenítették a román bíróságok valamennyi Hargita megyei önkormányzat autonómiapárti határozatát - közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség a prefektust idézve.

Adrian Jean Andrei elmondta, 43 Hargita megyei település önkormányzata fogadott el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására az elmúlt három évben olyan határozatot, amelyben kinyilvánították, hogy egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, mely a Székelyföld nevet viseli, amely számára törvény szavatolja az autonómiát, és amelynek területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv a magyar is. Hozzátette: immár valamennyi határozatot érvénytelenített a Hargita megyei törvényszék vagy a marosvásárhelyi táblabíróság. A prefektus nyilatkozatában arról próbálta meggyőzni azokat az önkormányzatokat, amelyek esetleg hasonló határozat elfogadását mérlegelik, hogy nem érdemes ezt tenniük, mert a határozatuknak ugyanez lesz a sorsa. "Inkább a megye gazdasági, társadalmi fejlesztésével kellene foglalkoznunk, nem pedig a megosztással. Azt hiszem, mindenki megértette, hogy Hargita megye Románia közigazgatási egysége, és minden lakója román állampolgár. Nincs azzal gond, ha más állampolgársága is van, de elsősorban román állampolgár" - idézte az Agerpres hírügynökség a prefektust.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) honlapján elérhető adatok szerint a 153 székelyföldi önkormányzat közül eddig 62 tett eleget a felhívásnak, és fogadott el határozatot az általa képviselt közösség autonómiaigényéről. Az autonómiapárti határozatot elfogadó települések lakói Székelyföld összlakosságának a 48 százalékát teszik ki.

Az SZNT korábban arra kérte a határozatot még el nem fogadó önkormányzatokat, hogy ne tekintsék ez ügyben irányadónak a román kormány székelyföldi megbízottainak, a prefektusoknak a határozatok elleni kijelentéseit. Álláspontja szerint a határozatok - az esetleges bírósági megsemmisítés ellenére is - bizonyíthatják, hogy a székelyek önkormányzatai szemben állnak a központi hatalommal a közigazgatási átszervezés kérdésében. "Ez az egyik leghatékonyabb és legfontosabb eszköze annak, hogy Székelyföld beolvasztását, a nyilvánvaló jogtiprást megakadályozzuk" - áll az Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett tavaly júliusi felhívásban.

Címlapról ajánljuk
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×