Infostart.hu
eur:
378.54
usd:
321.19
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás

Magyar rabok látják el munkával a strasbourgi bírókat

Huszonhárom százalékkal emelkedett 2016-ban az Emberi Jogok Európai Bíróságára érkező ügyek száma, és az emelkedésben - Törökország és Románia mellett - Magyarország játssza a főszerepet.

A bíróság éves jelentéséből kiderül, hogy az ügyszám jelentős emelkedésének egyik fő forrását a magyarországi - és romániai - börtönviszonyok jelentik. A túlzsúfolt büntetés-végrehajtási intézményekben a fogva tartási körülményeket kifogásoló rabok tömegesen fordulnak a strasbourgi testülethez. Guido Raimondi, a bíróság elnöke elmondta, a Romániából érkező kérelmek száma 108, a magyarországiak 95 százalékkal emelkedtek.

"A fogva tartási körülmények miatt indul a legtöbb eljárás ebből a két országból - mondta. - Ismétlődő esetekről van szó, ami arra utal, hogy rendszerszintű vagy szerkezeti nehézségekről van szó, amelyeket helyben kellene orvosolni. Tudjuk, hogy nincs azonnali, gyors megoldás ezekre a helyzetekre sem itt, Strasbourgban, sem az egyes országokban."

A harmadik nagy ügyszállító Törökország lett, ahol a nyári Erdogan-ellenes puccs után szükségállapotot hirdettek, és korlátozták az emberi jogok érvényesülését, emiatt pedig sokan fordultak az európai bírósághoz. 

Címlapról ajánljuk
Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

A környezetvédelemmel foglalkozó Planet Budapest 2026 rendezvényről, az akkumulátorgyárakról, de még az üvegvisszaváltásról és a fast fashion divatirányzat hátulütőiről is beszélt Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×