Infostart.hu
eur:
375.42
usd:
318.03
bux:
0
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Megszólalt az isztambuli merénylő felesége

Az újévi isztambuli merénylet elkövetőjének felesége azt állítja, a televízióból értesült a támadásról - írta a Habertürk című török napilap internetes oldalán.

A kedden őrizetbe vett nő a hatóságoknak leszögezte: még arról sem volt tudomása, hogy a férje az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet szimpatizánsa lenne.

A török médiában újabb - egymásnak helyenként ellentmondó - értesülések jelentek meg a feltételezett elkövető Törökországba érkezéséről.

Az Ihlas török hírügynökség titkosszolgálati információi alapján kedden azt közölte, hogy a merénylő november 20-án családjával együtt Kirgizisztánból érkezett Isztambulba repülőn. A szülők és a két gyerek onnan szárazföldön először Ankarába, majd november 22-én Konyába utazott tovább. A család Konyában egy ingatlanügynök segítségével talált szállást és egy stúdiólakást bérelt ki havi 1100 török líráért (91 ezer forint). A férj 3 hónapot előre kifizetett és azt mondta: azért jött a városba, hogy munkát találjon. Miután a török hírtelevíziók hétfő este bemutatták az elkövetőről készült eddigi legélesebb fényképfelvételt, a környéken lakók felismerték a támadót és értesítették a hatóságokat. A rendőrség a merénylő feleségét őrizetbe vette és Isztambulba szállította.

Az Ihlas jelentése ellentmond a Habertürk kedden korábban megjelent beszámolójának, amely szerint a család nem Kirgizisztánból, hanem közvetlenül Szíriából érkezett, ahol a férfi az IÁ tagjaként harcolt.

A Habertürk úgy tudja, hogy a merényletet végrehajtó férfi végül december 29-én érkezett Isztambulba, míg a Sabah című legfőbb kormánypárti előzőleg arról írt, hogy ez december közepén történt.

A támadó személye már ismert, a Kína északnyugati részén élő ujgur népcsoporthoz tartozik, de a kilétét egyelőre nem hozták nyilvánosságra a hatóságok.

A török hírtelevíziók kedden beszámoltak egy 45 másodperces videóról, amelyet a merénylő önmagáról készített az Isztambul szívében található Taksim téren. Egyelőre nem tisztázott, hogy a felvétel a támadás előtt vagy után készült.

A szilveszter éjszaka, a Reina nevű szórakozóhelyen elkövetett lövöldözéses merényletben legalább 39-en meghaltak és 69-en megsebesültek. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára. Az elkövető szökésben van, a török rendőrség nagy erőkkel keresi.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×