Infostart.hu
eur:
378.39
usd:
320.92
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Nemzeti gyásznap Oroszországban

Nemzeti gyásznapot hirdetett meg hétfőre Vlagyimir Putyin orosz elnök a 92 halálos áldozatot követelő vasárnapi repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak emlékére.

Az elnök ezt maga jelentette be a televízióban és nagyon alapos vizsgálatot ígért a katasztrófa okainak kiderítése érdekében. Ugyanezt tette Makszim Szokolov közlekedési miniszter is, aki egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy "minden eshetőségnek utánanéznek", azaz nem zárta ki egy merénylet lehetőségét sem, amit a korábban nyilatkozó illetékesek valószínűtlennek mondtak. Hozzátette azonban, hogy korai találgatni az okokat. A személyzet semmilyen vészjelzést nem adott le.

A gép roncsait megtalálták a Fekete-tengerben, a parttól 1,5 kilométerre, mintegy 70 méter mélységben. Túlélőknek nincs nyoma - jelentette ki Igor Konasenkov, a fegyveres erők szóvivője, aki elmondta, hogy 3 ezer ember kutatja a maradványokat és nyomokat 32 hajó, 80 búvár, öt helikopter és drónok segítségével. Vasárnap estig tíz holttestet találtak meg. Azonosításukat Moszkvában végzik el. A gép adatrögzítőit még nem találták meg. Az ország távolabbi vidékeiről további száz búvárt várnak a helyszínre. A keresést erős reflektorok is segítik az éjszaka.

A járművön 84 utas és nyolcfőnyi személyzet volt. Moszkvából indult, és üzemanyag-feltöltésre szállt le Szocsiban. Onnan Szíriába indult volna tovább, ahol az ott szolgáló orosz katonákkal ünnepelték volna meg az új évet. Az áldozatok között van a hadsereg Alekszandrov együttesének 64 tagja is.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×