Infostart.hu
eur:
388.99
usd:
330.26
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Utolsó próbálkozás a maláj gép felderítésére

Utoljára indult el hajó a 2014. március 8-án eltűnt MH370-es maláj utasszállító felderítésére: az önjáró mélytengeri kutatórobottal felszerelt holland Fugro Equator a nyugat-ausztráliai Fremantle kikötőjéből futott ki - jelentette kedden a helyi média.

A kiváló manőverező képességgel bíró robot hat kilométeres mélységben lévő árkokat is képes átkutatni.

A kutatásra az Indiai-óceánon kijelölt 146 ezer négyzetkilométeres területen körülbelül kétszáz mély árkot még nem kutattak át. Ezt próbálja meg most pótolni a holland hajó. Ha a keresésnek nem lesz eredménye, akkor - az időjárástól függően - januárban vagy februárban végleg abbahagyják a kutatást. A kereséshez az év elején csatlakozott egy kínai hajó is, de ez december elején hazaindult.

Az Ausztrál Közlekedésbiztonsági Hivatal (ATSB) nemrég alaposan vizsgálta a gép műholdas kommunikációját, az előkerült fékszárnydarabok alapján pedig megállapította, hogy a gép az eltűnésekor nem kísérelt meg leszállni. Ez a két információ azt az elméletet erősíti meg, hogy a gép pilóta irányítása nélkül maradt, és meredeken ereszkedni kezdett, miután kifogyott az üzemanyagból. Azt továbbra sem lehet tudni, hogy ezeknek mi volt az oka.

A Malaysia Airlines maláj légitársaság MH370-es, Pekingbe tartó járata 239 emberrel a fedélzetén tűnt el röviddel az után, hogy felszállt Kuala Lumpurban.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×