Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Baloldali kormány alakulhat Romániában

A Szociáldemokrata Párt nyerte a hétvégi romániai parlamenti választást. Hat párt jutott be a törvényhozásba, közöttük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, 6 százalék körüli támogatottsággal. Este 6 órától Barabás T. János, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója és Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa elemzi a romániai választásokat az InfoRádió Aréna című műsorában.

Alacsony részvétel mellett az eddigi legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt fölényesen, a voksok több mint 46 százalékát megszerezve nyerte meg a romániai parlamenti választásokat. A szociáldemokraták szabadelvű szövetségese, az ALDE is kényelmesen bejutott a parlamentbe 6,1 százalékkal, tehát meglesz a baloldali kormány megalakításhoz szükséges többség.

A jobboldali Nemzeti Liberális Pártnak lesz a második legnagyobb frakciója, a szavazatok mintegy 20 százalékát szerezték meg, míg a harmadik helyen a Mentsétek meg Romániát Szövetség nagyjából 8 százalékot ért el.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség listájára a voksok 6,35 százalékát adták, ami nagyjából megfelel a magyarság országos 6,5 százalékos számaranyának. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az éjszaka arról beszélt, megfordult a magyar szavazatok romániai apadási tendenciája.

"A magyarok nagy számban mentek el szavazni és ezen a választáson is a romániai magyar közösség visszaigazolta azt, hogy tudja és érti, hogy csak egy erős magyar képviselet jelent komoly politikai erőt. Magasan az 5 százalék fölött vagyunk, 6,3 százalék az arányos képviseletet jelent."

Kelemen Hunor hozzátette, a Magyar Polgári Párt-tal való összefogás, a szórvány és a tömb összefogása meggyőzte a magyar embereket arról, hogy az RMDSZ és partnerei elkötelezettek a magyar ügy és az iránt, hogy Romániát jobbá tegyék. Az RMDSZ és a MPP együttműködési megállapodása szerint a polgári pártnak két képviselője lesz a parlament alsóházában, akik az RMDSZ frakcióban dolgozhatnak. Biró Zsolt, a polgári párt vezetője az eredmények láttán maga is úgy látta, hogy pártja jól döntött az együttműködéssel.

A 18,9 millió választópolgár 39,5 százaléka járult urnákhoz, ami több mint két százalékponttal alacsonyabb a négy évvel ezelőtti választáshoz képest. A jelentős magyar közösséggel rendelkező megyék közül azonban a székelyföldi Hargita megyében a részvétel öt százalékkal meghaladta az országos átlagot, és átlag fölött sikerült a mozgósítás Biharban és Szilágyban is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Először az izraeli védelmi miniszter számolt be "megelőző csapásról", majd az amerikai elnök közölte, hogy nagyszabású támadást indítottak. A deklarált célok között szerepel a rezsimváltás is. Cikkünk frissül.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, milliós városokat bombázott Irán, valószínűleg meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, milliós városokat bombázott Irán, valószínűleg meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×