Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Reményvesztettség a felszabadított településeken

Hatalmas pusztítást hagyott maga után az Iszlám Állam a felszabadított kurdisztáni, egykor jelentős számban keresztények lakta településeken - mondta Hölvényi György. A magyar Európai Parlamenti képviselő az elmúlt napokban egyebek közt a szellemvárossá vált Karakoshban, Bartellában és Karamlesben járt.

Az iraki keresztény területeken az Iszlám Állam elüldözése után talán a korábbiaknál is nehezebb helyzet alakult ki – nyilatkozta az InfoRádiónak az iraki Erbilből Hölvényi György kereszténydemokrata képviselő, az Európai Parlament politikusa.

„Új helyzet van. Mert, amíg megszállt egy terület, addig a remény megvan, hogy ha elmennek, vissza lehet menni, de amit maga után hagytak, az embert próbáló. A reményvesztettség indokolt.”

A muzulmán szélsőségesek lerombolt és kiégett házak, templomok tömegeit hagyták maguk után, az élet újrakezdésére az érintett, jelenleg teljesen elnéptelenedett észak-iraki-kurdisztáni településeken semmi esély. Az EP néppárti frakciója vallásközi munkacsoportjának elnöke azt mondta, addig semmi esély sincs az egykori lakók visszatérésére, amíg Moszul nem szabadul fel.

„Nem is engedik be az embereket ebbe a zónába. Láttuk is, hogy az emberek sorban állnak és reménykednek, hogy legalábbis egy látogatás erejére, két év után, visszamehetnek.”

A legfontosabb az újjáépítés: az infrastruktúra ismételt létrehozása, a lerombolt iskolák újjáépítése, de legalább ilyen nehéz feladat lesz a KDNP politikusa szerint az emberek megbékélése, hiszen nemzetiségek és vallások között olyan szinten megnőtt a feszültség, hogy jelenleg alig kezelhető – mondta Hölvényi György magyar Európai Parlamenti képviselő az iraki Erbilből.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap folytatott telefonbeszélgetése során egyetértettek abban, hogy a harcok végleges leállítása érdekében Kijevnek politikai döntést kell hoznia a Donyec-medencéről - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×