Infostart.hu
eur:
375.33
usd:
317.83
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza

Iránban tárgyal Kövér László

Ali Laridzsánival, az iráni parlament (Madzslisz) elnökével tárgyalt Kövér László Teheránban. Az Országgyűlés elnökét szombaton fogadta Haszan Róháni köztársasági elnök is.

A mostani látogatással a magyar parlamenti delegáció elsődleges célja az Országgyűlés és a Madzslisz közötti kapcsolatok élénkítése - fogalmazott Kövér László a házelnöki megbeszélést követő sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor "magyar miniszterelnök tavaly decemberi iráni látogatása a kormányközi kapcsolatok megerősítését hozta, amit a két parlament, a parlamenti baráti tagozatok és szakbizottságok, a képviselők szorosabb együttműködésével kívánunk kiszélesíteni" - tette hozzá a házelnök.

Mint Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-vel közölte, Kövér László történelminek nevezte látogatását, hiszen a rendszerváltás óta nem járt még magyar házelnök Iránban.

Kövér László hangsúlyozta, hogy a kapcsolatok előmozdításában rendkívül fontos lépés lesz a tavaly megkötött gazdasági együttműködési megállapodás Madzslisz által történő ratifikálása, ami előfeltétele a gazdasági vegyes bizottság mielőbbi megalakulásának. Hasonló jelentőséggel bír az egészségipari megállapodás és a nukleáris együttműködési szándéknyilatkozat közeljövőben történő aláírása.

A magyar házelnök és iráni vendéglátója egyetértett abban, hogy a vasútépítés, a vízgazdálkodás, a környezetvédelem és hulladékfeldolgozás, a gyógyszeripar, a jármű- és járműalkatrész-gyártás területén komoly lehetőségek állnak a magyarországi befektetők előtt. Az Országgyűlés elnöke üdvözölte, hogy a november végi budapesti víz világtalálkozón Irán is képviselteti magát.

Az oktatási kapcsolatokról szólva Kövér László megerősítette, hogy Magyarország kormánya támogatja a magyar egyetemeken tanuló iráni diákok számának növelését.

"Már eddig is több mint négyezer iráni diák végzett felsőoktatási intézményeinkben, és ma is mintegy 1100-an tanulnak hazánkban. (...) A kormányfői látogatás alkalmával megújított kulturális, tudományos és oktatási együttműködésről szóló megállapodás részeként évenként 100 ösztöndíjat ajánlottunk fel iráni diákoknak a Stipendium Hungaricum program keretében" - mondta. A házelnök felvetette kulturális intézetek kölcsönös létesítését is.

A magyar Országgyűlés elnökét fogadta Haszan Róháni köztársasági elnök is, aki történelminek és barátinak nevezte a két nép sok száz éves kapcsolatát.

Magyarország üdvözli az iráni vezetés által meghirdetett külpolitikai nyitást, a kapcsolatok helyreállításának szándékát a nemzetközi közösséggel - mondta a találkozón Kövér László, elismerését fejezve ki Róháni elnöknek ez irányú személyes erőfeszítéséért.

"A nukleáris megállapodás aláírásával megnyílt a lehetőség, hogy Irán visszatérhessen a nemzetközi közösségbe és annak a globális békét és biztonságot erősítő tagja legyen. Magyarország kezdettől fogva támogatott minden olyan lépést, amely arra irányult, hogy csökkentse a politikai feszültséget, erősítse a bizalmat és segítse az átfogó és végleges nukleáris megállapodás abban előirányzott végrehajtását a nemzetközi közösség és Irán között. Hazánk az embargó idején is a folyamatos párbeszéd fenntartására törekedett" - mondta a házelnök.

Iráni hivatalos útján Kövér László ellátogatott Iszfáhán és Fársz tartományba, ahol megbeszélést folytatott a két tartomány kormányzójával, valamint Siráz város polgármesterével. A találkozókon az Országgyűlés elnöke és vendéglátói a két ország között megnyílt lehetőségek között említették a nagyvárosok és tartományok közvetlen kapcsolatainak kiépítését. Kövér László jó példaként említette Jászberény és Jázd városának több mint húsz éves testvérkapcsolatát, Pécs és Siráz idén tavasszal megkötött partnerségét, valamint Budapest és Teherán testvérvárosi kapcsolatát.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×