Infostart.hu
eur:
374.99
usd:
317.24
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina

Clinton ismét biztosan vezet

Egy szerdán közzétett közvélemény-kutatás szerint Hillary Clinton ismét ugyanannyival vezet Donald Trump előtt, mint az előtt, hogy az FBI pénteken bejelentette, hogy újraindította a nyomozást az e-mailjei ügyében.

A Reuters hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató felmérése szerint a demokrata párti politikus országosan ismét 6 százalékponttal népszerűbb republikánus ellenlábasánál azok körében, akik várhatóan elmennek majd szavazni jövő kedden, vagy már szavaztak is.

Pénteken az FBI igazgatója mindössze annyit közölt a kongresszussal, hogy újabb e-maileket találtak egy olyan számítógépen, amelyet Clinton közeli munkatársának szexbotrányba keveredett, válófélben lévő férje használt, és ezek "lényegiek lehetnek" annak szempontjából, hogy Clinton külügyminiszterként nem a külügyminisztérium hivatalos rendszerét, hanem saját, privát szerverét használta elektronikus levelezésre. Ezt az ügyet egyébként júliusban lezárta az FBI. Többet most sem tártak fel, csak annyit, hogy új adatokra bukkantak.

A mostani felmérésben 1772 embert kérdeztek meg, akik már szavaztak, vagy tervezik, hogy részt vesznek a választáson. 45 százalékuk mondta, hogy Clintont támogatja, és 39 százalék adja voksát Trumpra. Múlt csütörtökön, az FBI bejelentése előtt Clinton 43-37 arányban vezetett. Abban a felmérésben, amelyben két kisebb párt jelöltje is szerepelt, Clinton előnye még tetemesebb, 8 százalékpontos.

Más felmérések eddig Clinton előnyének csökkenését mutatták. A több felmérés átlagát mutató RealClearPolitics adatai például azt mutatták, hogy Clinton előnye péntekről szerdára 4,6 százalékpontról 1,7 százalékpontra mérséklődött országosan.

A Reuters és az Ipsos felmérése interneten készült, hibahatára 3 százalékpont.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×