Infostart.hu
eur:
386.24
usd:
331.88
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Clintonék szabályt szegtek

Hillary és Bill Clinton a szükséges építési engedélyek nélkül renoválja újonnan vett villáját.

Hillary Clinton és férje, Bill Clinton volt elnök augusztusban több mint egymillió dollárért megvásárolta a New York melletti Chappaquában lévő villájuk melletti ősparkos, tágas villát is, és nekilátott az új ház teljes átalakításának. A házaspár azonban a szükséges építési engedélyeket nem szerezte be.

Az építési hatóság felügyelője, William Maskiell, a New York Postnak elmondta, hogy névtelen bejelentés érkezett a munkálatokról, s amikor kiszállt ellenőrzésre, észlelte a nagyszabású építkezést. Október 17-én levélben értesítette a demokrata párti elnökjelöltet és férjét, hogy törvényt sértettek. A levélhez csatolt egy dokumentumot is, amelyben közli: az egyik alvállalkozó tudatta vele, hogy Clintonék közölték, nagyon sietnek az átalakítással, mert Hálaadás ünnepére az új villának készen kell lennie. "Ez rendben van, de azért üdvös lenne, ha beszereznék az építési engedélyeket" - mondta az alvállalkozó washingtoni cég képviselőjének Maskiell, és hozzátette: nem állíttatja le az építkezést, ha pótlólag beszerzik a szükséges engedélyeket.

Péntek estig csak a villanyszerelési és fűtésszerelési munkákra szóló engedélyek érkeztek meg - mondta el a New York-i lap munkatársának az építési hatóság felügyelője. Hozzátette, hogy a Clinton-házaspár több ezer dolláros büntetésre számíthat, mert semmibe vette a törvényt.

Az esettel több helyi lap és televíziós csatorna is foglalkozott, a The New York Times pedig megjegyezte: "egyesekben az az érzés alakulhat ki, hogy Cintonékra nem érvényesek a törvények". A Times megkereste Hillary Clinton kampányszóvivőjét, Brian Fallont, de a szóvivő nem reagált.

Clintonéknak az újonnan megvásárolt villa szomszédságában van az 1999-ben megvásárolt tizenegy szobás, holland koloniál stílusban épült kúriájuk, s nemrégiben vásároltak egy villát Washington egyik elegáns negyedében is. Emellett Arkansas állam fővárosában, Little Rockban, a Clinton Elnöki Könyvtár fölött szintén van egy magánrezidenciájuk. Bill Clinton az elnökké választása előtt Arkansas állam kormányzója volt.

Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×