Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Újabb nők vádolják Trumpot

Újabb nők jelentkeztek, akik azt állítják, hogy Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt évekkel ezelőtt szexuálisan zaklatta őket.

Immár nyolc nő szerepel folyamatosan az amerikai televíziók képernyőin, valamennyien azt állítják, hogy Donald Trump hosszú évekkel ezelőtt kikezdett velük. Egy idős, őszes hajú nő csak annyit mondott el, hogy Trump a szoknyája alá nyúlt, egy negyvenes éveiben járó szőke nő pedig hosszas történetet olvasott fel arról, mi és hogyan történt vele. Az állítólagos zaklatások az 1990-es évek elején és 2006-ban történtek, Donald Trump valóságshow műsorának felvételei közben.

Donald Trump valamennyi történet valódiságát tagadta, két nőről kijelentette: annyira csúnyák, hogy ő soha nem is kezdett volna ki velük. A valóságshowban szerepelt nőről, Summer Zervosról pedig elmondta, hogy halványan ugyan emlékszik rá, de az előadott történet nem eshetett meg, mert, mint mondta: "én soha nem így éltem az életemet".

A republikánus elnökjelölt kifejtette, hogy a vádakkal az általa életre hívott mozgalmat akarják megfojtani. Trump még pénteken azzal vádolta meg Carlos Slim mexikói milliárdost - aki 17,35 százalékos tulajdonrészével a The New York Times főrészvényese -, hogy ő irányítja a liberális lap ellene irányuló kampányát. Trump közölte: Slim a Clinton Alapítvány egyik adományozója. Erre a lapot kiadó Arthur Sulzberger közleményben reagált, leszögezve, hogy "Carlos Slim kiváló részvényes, aki teljes mértékben tiszteletben tartja a független újságírás szabta határokat".

Trump szombaton reggel Twitter-üzenetben tudatta, hogy szerinte Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt kampánycsapata a "média által erőteljesen hangsúlyozott, száz százalékig kitalált vádakkal megmérgezheti az amerikai választó gondolatait. Ezt rendbe kell tenni" Majd hozzátette: "ezt a választást elcsalja a média, mert hamis és alaptalan vádakkal és nyílt hazugságokkal illet azért, hogy a csalárd Hillaryt válasszák meg".

Egy másik, szombat reggeli Twitter-üzenetében Trump ismét Hillary Clinton email-botrányával foglalkozott, megismételve, hogy Clintont perbe kellene fogni és börtönbüntetésre kellene ítélni.

A republikánus elnökjelölt szombaton délután, az északkeleti New Hampshire államban lévő Portsmouth városban kampányolva egy gyűlésen felvetette: a jövő heti, sorrendben az utolsó elnökjelölti vita előtt gyógyszertesztet kellene végezni Clintonon, mert szerinte "felpumpálják", medicinákkal teszik alkalmassá a szereplésre.

Az elnökjelölti vitát szerdán a nevadai Las Vegasban tartják.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút!” – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik a Béketanács ülésére.

A Tisza Párt bemutatta 240 oldalas programját

Magyar Péter szombaton ismertette a párt 240 oldalas választási programját, amelyet – mint mondta – több mint ezer szakértő bevonásával állítottak össze. A Működő és emberséges Magyarország alapjai című dokumentumban a Tisza gazdasági növekedést, igazságosabb adózást, az egészségügy és az oktatás rendbetételét, valamint az ellopott közvagyon visszaszerzését ígéri.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Von der Leyen átvágná az EU költségvetésének gordiuszi csomóját – Magyarország is megfizetheti az árát

Von der Leyen átvágná az EU költségvetésének gordiuszi csomóját – Magyarország is megfizetheti az árát

Ursula von der Leyen bizottsági elnök történelmi léptékűnek nevezett, 2000 milliárd eurós uniós költségvetési javaslata első ránézésre valóban ambiciózusnak tűnt a júliusi bejelentéskor. A többéves pénzügyi keret (MFF) tervezete ugyan már akkor is komoly kritikákat váltott ki, egy friss elemzés arra jut: ezek a bírálatok talán még visszafogottnak is bizonyultak. Az infláció és a helyreállítási alap hiteltörlesztési költségeinek hatását kiszűrve az EU 2028–2034-es ciklusra tervezett költségvetése reálértéken kisebb lehet, mint a 2021–2027-es időszakra eredetileg előirányzott összeg. A javaslat ráadásul nemcsak a hagyományos forrásokhoz való hozzáférést szűkítheti, hanem a finanszírozási struktúra átalakításán keresztül az Európai Bizottság kezébe is több döntési jogkört koncentrálna. Ez különösen a felzárkózó tagállamok számára jelenthet kockázatot, miközben az EU egyre hangsúlyosabb versenyképességi elvárásokat támaszt velük szemben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×