Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

A pártpolitikának el kell tűnnie az iskolákból

Az oktatásnak szüksége van a politika támogatására, de a pártpolitikának el kell tűnnie az iskolákból - hangsúlyozta Dacian Ciolos román miniszterelnök szerdán a kormányülésen azzal összefüggésben, hogy megkezdődött az iskolaigazgatói és aligazgatói tisztségekre kiírt országos versenyvizsga.

Romániában a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) heves ellenkezését váltotta ki, hogy a szakértői kormány magára vállalta az évek óta halogatott versenyvizsga megszervezését.

Ciolos a szerdai kormányülés elején rámutatott: utoljára 2008-ben töltötték be versenyvizsgával az iskolaigazgatói állásokat, most már minden iskola élén ideiglenesen kinevezett vezetők állnak, a kinevezések, és leváltások pedig politikai alapon történtek. Az iskoláknak szakmai alapon kiválasztott vezetőkre van szükségük - jelentette ki a kormányfő.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×