Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Clinton stábja elégedett

Hillary Clinton kampánystábja elégedetten nyilatkozott helyi idő szerint kedd hajnalban a demokrata párti politikus és republikánus párti ellenfele, Donald Trump között előző este lefolytatott első elnökjelölti tévévitával kapcsolatban, s a volt külügyminiszter esélyeinek javulását remélik.

Miközben még Rudy Giuliani, Donald Trump szoros szövetségese is elismerte újságíróknak rögtön a vita után, hogy Donald Trump nem szerepelt valami fényesen, Hillary Clinton támogatói és kampánycsapatának tagjai már a jövőre vonatkozó következtetéseket vontak le a faggatódzó újságíróknak. Robby Mook, Clinton kampánymenedzsere szerint Donald Trump zavarban volt, mert észrevette, hogy nem tudja felvenni a versenyt Clintonnal. Jennifer Palmieri, Clinton kommunikációs igazgatója azt hangsúlyozta, hogy az elnökjelölti vita könnyebb volt, mint amire számítottak, s Trump "többször lépre ment, még akkor is, amikor nem is próbálták lépre csalni". Mitch Stewart, aki Barack Obama demokrata párti elnök újraválasztási kampányának egyik szakembere volt - s bár támogatja Clintont, de nem áll vele kapcsolatban - azt hangsúlyozta, hogy Clintonnak sikerült szerethető arcot felmutatnia magáról, s "talán ez az, ami a legfontosabb a számára, hogy sikeres lehessen". David Pflouffe, Obama elnök egykori kampánymenedzsere és beszédíróinak egyike azon meggyőződésének adott hangot, hogy Hillary Clintonnak sikerült a még habozó demokrata párti szavazókat az urnákhoz csábítania, sőt Pflouffe szerint jó néhány nem demokrata párti voksolót is meggyőzött, hogy inkább őrá szavazzanak, mint republikánus vetélytársára. "Jó okot adott a demokratáknak arra, hogy megnyugodjanak" - fogalmazott Pflouffe.

Ben Carson sebészprofesszor, aki szintén pályázott a republikánusok elnökjelöltségére, a Fox-televízióban arról beszélt, hogy Trump "sokat tanul majd ebből a vitából". Laura Ingraham, a republikánusokhoz közelálló publicista leszögezte: Clinton felkészülten érkezett a vitára, Trump sok lehetőséget hagyott ki. A Fox-televízió sajtóval foglalkozó szakértője, Howard Kurtz elismerte ugyan, hogy a vitát Hillary Clinton "nyerte", de szerinte Trump halvány szerepléséért a vita műsorvezetője, Lester Holt a hibás, mert az agresszívabban megfogalmazott kérdéseket Trumpnak tette fel, s a két elnökjelölt közül Trumpot szakította többször félbe. Newt Gingrich volt republikánus házelnök pedig, egyedüliként a republikánus elnökjelöltet támogatók közül, Trump "óriási, történelmi" győzelméről beszélt szintén a Fox televízióban. Hillary Clinton és Donald Trump kerülte a nyilatkozatokat és az értékeléseket.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút!” – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Államcsőd fenyegeti a földi paradicsomot, teljesen bedőlhet vele az eszköz, ami eddig még soha

Államcsőd fenyegeti a földi paradicsomot, teljesen bedőlhet vele az eszköz, ami eddig még soha

Áprilisban technikai államcsőd fenyegeti a trópusi paradicsomként és luxus üdülőhelyként emlegetett Maldív-szigeteket: egy 2021-ben kibocsátott 500 millió dolláros speciális államkötvény lejárata és a kapcsolódó kifizetések teljesen kimeríthetik az ország tartalékait. A történet túlmutat a szigetországon: szuverén kibocsátó még nem csúszott meg szukukkal, így egy esetleges késedelem precedenst teremtene, ami a teljes iszlám pénzügyi piac reputációját megrázhatja. A maldív kormány így külső mentőövekben, refinanszírozásban és tartalékfelhasználásban bízik, de a piac számára az áprilisi határidő csak az első nagy stresszteszt egy hosszabb adósságspirálban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×