Infostart.hu
eur:
388.37
usd:
330.49
bux:
110618.6
2025. december 22. hétfő Zénó

Tilos a szerencsejáték a segélyezetteknek

Nem játszhatnak szerencsejátékokat az állami szociális segélyekben részesülők Szlovákiában a jövő évtől - az erről szóló törvénymódosítás-tervezetet szerdai ülésén hagyta jóvá Robert Fico kabinetje.

A szlovák pénzügyi tárca által beterjesztett javaslat egy olyan központi nyilvántartás létrehozásával számol, amelyben az állami szociális segélyben részesülőkön kívül azok is szerepelnének, akiknél orvosi vizsgálattal szerencsejáték-függőséget diagnosztizáltak, illetve azok is, akik maguk kérték felvételüket a listára hasonló okból. Az új szabályozás szerint a szerencsejátékokat kínáló játéktermek üzemeltetőinek a jövő évtől kötelezően ellenőrizniük kell majd, hogy a központi nyilvántartásban szereplők ne léphessenek be játéktermeikbe, s így ne is vehessenek részt az ott zajló játékokban.

A vonatkozó törvény - több más változtatást is tartalmazó - módosítását a fogyasztóvédelem fokozásának szükségességével, illetve a felelősségteljes játékra vonatkozó alapelvek betartatásával indokolta az előterjesztő szaktárca. Bár a módosítást, amelyet 2017. január elsején terveznek hatályba léptetni, még a pozsonyi törvényhozásnak is jóvá kell hagynia, a tervezet várhatóan ott is kedvező fogadtatásra talál. Ez utóbbit az is valószínűsíti, hogy az ország szegényebb régióiban a szociális segélyekből élők körében az uzsorázás mellett éppen a szerencsejátékokkal és alkoholfogyasztással kapcsolatos viselkedési formák számítanak a mélyszegénységet kísérő egyik legsúlyosabb problémának.

Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Lehet, hogy megtalálták a tudósok korunk népbetegségére a gyógyszert

Lehet, hogy megtalálták a tudósok korunk népbetegségére a gyógyszert

A Northwestern Egyetem kutatói egy korábban ismeretlen, rendkívül mérgező amiloid-béta oligomer altípust azonosítottak, amely az Alzheimer-kór legkorábbi agyi elváltozásaiért felelős lehet. A NU-9 nevű kísérleti hatóanyag egerekben jelentősen csökkentette ennek a mérgező fehérjecsoportnak a mennyiségét, valamint az általa okozott károsodásokat, így új stratégiai irányt kínálhat a betegség nagyon korai szakaszában történő beavatkozásra - írta a Sciece Daily.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×