Infostart.hu
eur:
380.85
usd:
322.78
bux:
128391.02
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Székelyföld nem lehet turisztikai célpont

Nem ismeri el idegenforgalmi desztinációnak a Székelyföldet a Román Idegenforgalmi Hatóság (ANT). Erről levélben értesítette a Székelyföld Desztináció Menedzsment Klasztert a hatóság.

A Krónika című napilap szerdai cikke szerint a székelyföldi klaszter megkeresésére adott válaszában Anca Pavel-Nedea, az ANT elnöke közölte: nem véleményezheti és nem is írhatja felül azt a bírósági döntést, amely miatt nem sikerült a székelyföldi turisztikai egyesületet bejegyeztetni. A bíróság azt kifogásolta, hogy az egyesület a romániai közigazgatásban nem létező Székelyföld turizmusát kívánja szolgálni.

Anca Pavel-Nedea közölte: nem tartja helyénvalónak Székelyföld összehasonlítását a Mócvidékkel, az Avassal vagy éppen Máramarossal, mert szerinte Székelyföld az egykori székely székeket jelöli, míg a többi tájegység egységes építkezés, kultúra révén különül el a szomszédos területekről.

Albert Zoltán, a Székelyföld Desztináció Menedzsment Klaszter elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a levélváltásra olyan körülmények között került sor, amikor - nyugati mintára - az ország turisztikai reklámját a létező desztinációk szerint szeretnék kialakítani. A szakhatóság szándéka szerint hosszabb távon a turisztikai támogatási rendszer is a desztinációkra épülne.

Albert Zoltán szerint egyelőre csak az átszervezés szándéka létezik, az ANT eddig konferenciákon, találkozókon próbálta megkeresni a pozitív példákat a turisztikai desztinációk mentén történő szerveződésekre. "Az egyik pozitív példa mi székelyföldiek vagyunk, csak minket Bukarestben nem tekintenek szalonképesnek ahhoz, hogy velünk lehessen példálózni" - jelentette ki a turisztikai szakember.

Februárban a marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen elutasította a Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség bejegyzését, arra hivatkozva, hogy a szövetség olyan térség turizmusának a népszerűsítésére alakult, amely három különböző megye településeit tömöríti "kizárólag etnikai alapon". A bíró szerint ez ellentmond annak az alkotmánycikkelynek, amely szerint Románia területét adminisztratív szempontból megyék, városok és községek alkotják.

Ezt követően májusban a turisztikában érintett székelyföldi szervezetek klasztert hoztak létre, amely szintén a régió idegenforgalmának az összehangolásán dolgozik.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: nincs ki megértesse a németekkel, hogy ennyire képes most az ország

Szakértő: nincs ki megértesse a németekkel, hogy ennyire képes most az ország

A Verdi szakszervezet figyelmeztető sztrájkja miatt közlekedési leállás van Németországban, az állam kára akár euró-százmilliókra is rúghat. Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója szerint az alapvető problémát az jelenti, hogy Németországban jelenleg nincs olyan politikai erő, amely képes megértetni a munkavállalókkal azt, hogy az ország teljesítőképessége elérte a határát.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van. Amerikában pedig főként emelkedés látható. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×